Bulletproof Coffee

Bulletproof Coffee – avagy a Szilícium völgy, a Wall Street és Hollywood új őrülete. Ugyan nem kifejezetten “Olasz kávé” kategória, de mindenképpen foglalkozni szerettem volna vele, mert igen rövid idő alatt félelmetesen nagy népszerűségre tett szert. Sokan egyfajta legális drogként emlegetik, brókerek, színészek, teljesítményhajhász cégvezérek kezdték használni fogyasztó és IQ növelő hatása miatt.

A golyóálló kávét Dave Asprey techguru találta fel, akit a tibeti jakvajas tea ihlette meg, amit serpák és szerzetesek isznak 6000m felett a teljesítményük fokozására, vagy csak azért, hogy életfunkcióikat a zord körülmények között is normális keretek közt tartsák. Szóval Dave Asprey Tibetben megkóstolta az eredetit, és a fejébe vette, hogy megcsinálja ugyanazt tea helyett kávéval, tudományos módszerekkel megsokszorozva a hatékonyságát. A receptet állítólag 5 éven át finomította, miközben 300 ezer dollárt költött tudományos vizsgálatokra az agy anyagcseréjének működésével kapcsolatban.

bulletproof coffee

A pontos recept Asprey saját kávéját (30 deka kb. 4000 forint), saját MCT olaját (egy liter kb. 10 ezer forint), és organikus, kizárólag fűvel táplált tehén tejéből készült biovajat, opcionálisan a tradicionális indiai ghee vajat írja elő – de korrektül hozzáteszi, hogy bármilyen, jó minőségű kávéval, sózatlan vajjal és MCT helyett kókuszolajjal is működik.

bulletproof

És mit tesz? Asprey szerint amióta ezt issza reggeli helyett:

40 kilót fogyott minden egyéb diéta, és különösebb edzés nélkül,
12-vel nőtt az IQ-ja,
elég neki napi 5 óra alvás,
és ez mind orvosilag dokumentált, tudományosan bizonyítható.

Nem semmi, nem kell csodálkozni azon, hogy a mai teljesítményorientált világ felkapta a fejét erre. Lássuk az eredeti receptet:

-Egy dupla hosszú kávé, stílusosabban Americano, Asprey saját kávéjából
-két teáskanál biovaj,
-két kanál MCT olaj.

Az egészet össze kell keverni mixerrel és reggeli HELYETT fogyasztandó. Cukor, tej, vagy bármilyen egyéb adalék szigorúan tilos.

Kis kiegészítés: a vajat mindenki ismeri, a kávét is, de mi is az az MCT olaj:

A sportolók körében ismert speciális olaj kiegészítőről van szó, amely az izomzat számára tápanyagot, a szervezetnek pedig energiát biztosít az edzésekhez, azonban a testen nem raktározódik el zsírpárnaként. Nem halad át a máj anyagcsere folyamatain, ezért nagyon gyorsan a szervezet energiaként elhasználhatja, mellyel jobb teljesítményt tudunk elérni.

Az MCT-olaj közepes láncú triglicerideket tartalmaz, melyek sokkal könnyebbek és gyorsabbak az átlagos zsírsavaknál ezért a zsíremésztési problémákkal küszködő de nagy teljesítményt igénylő sportot űző atléták (fogyasztása legjobb szénhidrátokkal együtt) számára gyors és a szervezet számára értékes energiaforrást jelent az MCT. Az MCT-olaj nem hasonló az általánosan ismert, egészséges Omega 3 zsírsavtartalmú olajokra (len, kender, repce) melyek szedése, szintén ajánlott egészségvédő természetüknél fogva. Ideális esetben a sportolók alacsony kalóriatartalmú diéták esetén alkalmazzák az MCT-t, illetve amennyiben nagy mennyiségű energiára van a szervezetüknek. Diéta során 15 ml MCT-olaj napi szedése bőven elég. Ezt a kevés mennyiséget tekintve az MCT-olaj hatására a termogenézis 40%-al nő, és a szervezet sokkal több kalóriát éget el. (Megj: önmagában is energizáló komponens, a dupla kávé koffeinjével együtt nem csoda, hogy működik. A vajban lévő zsiradék pedig a hosszú távú energia forrása lesz, ettől tud ez az ital hosszú órákon keresztül működni.)

Természetes alternatívája a kókuszolaj, ami ugyan nem 100%-ban MCT, de a természetben előforduló legjobb MCT forrás és ára is jóval kedvezőbb, még a bio termékeké is (én ezt javaslom, hagyjuk ott az áruházak polcain az 1000 Ft alatti termékeket, inkább vásároljunk bio kókuszolajat, ha nem akarjuk megvásárolni 5000-ért a flakon MCT-t).

Ellenjavallat és figyelmeztetés: ez a mixtúra az összetevőinél fogva, előzetes kipróbálás nélkül is láthatóan durván pörgeti majd a szervezetet. CSAK EGÉSZSÉGES SZÍV FOGJA KIBÍRNI! Nem kizárt, hogy egyeseknél bélproblémák jelentkeznek majd. Először olyankor fogyasszuk, amikor nem kell távolsági buszra szállni, vagy metrón utazni. Jó, ha van a közelben egy WC.

Mivel én kevésbé iszom hosszú kávét, összeállítottam a saját receptemet, ami tulajdonképpen csak abban más, hogy a recept arányait a rövid kávéhoz igazítottam:

-1 szimpla eszpresszó,
-1 kiskanál vaj (ha nem bio, az sem baj, de ne legyen semmiképpen sós),
-1 kiskanál Peak MCT olaj. (Testépítő webáruházakból beszerezhető.)

Turmixgépet kihagyom, csak simán összekeverem egy kiskanállal.

bulletproof buttered coffee

Ezt az italt nem feltétlenül az ízek harmóniájáért fogjuk fogyasztani, hanem hatáséért. Ha egészségesek vagyunk, egyszer érdemes kipróbálni. Tényleg jobban és tovább pörget, mint egy sima kávé. Ugyanakkor ne felejtsük: teljesen büntetlenül nem fogyaszthatjuk, a szervezetet jobban kimeríti, számítsunk rá, hogy amint a hatása elmúlt, nagyobb fáradtságot érzünk majd.

Jó kísérletezést kívánok mindenkinek!

bulletproof logo

 

Ha tetszett az írásom, mondhat köszönetet a megosztásával:

4 hozzászólás

Hozzászólás hozzáadása
  1. És ezt te kipróbáltad? Szerintem a turmixgép jó lehet, vagy a Bamix, mert anélkül a vaj csak úszik a tetején. Ha mixeled, gondolom krémesebb lesz az egész. Én azért tennék hozzá egy nagy adag, organikus vaníliafagylaltot extra habbal 🙂

  2. Nagyon finom! A könyv szerint lehet ízesíteni. Én turmix géppel kevertem, édesítettem (xilittel) és tettem bele csokiport.

  3. És nektek bevált? Pörgetett is ?

    1. Nem pörgetett jobban engem, de tovább éreztem a hatását, mint általában.

Hozzászólás a(z) Ancsin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

✉️ KAPCSOLAT  🔒 ADATVÉDELEM  🌎 OLDALTÉRKÉP  facebook