Ó igen, végre egy igazán jó kávé.
Elmesélhetek valamit? (Elvégre ez egy blog.) Kicsit mellékvágány, nem tartozik szorosan ehhez a kávé teszteléshez (de azért szépen “meg fog neki ágyazni”.)
Nézegettem nemrégiben Youtube-on a barista világbajnokság előadásait, és egy kicsit el voltam keseredve. Sok előadás számomra túl volt bonyolítva, valahogy nem tudtam azonosulni velük. Pl. tényleg az kell nekünk, hogy folyékony nitrogénnel kelljen locsolni a kávét őrlés előtt? Egyszerűen nem életszagú, vagy nem is tudom. Valahol azt hiszem meghúztam magamban egy határt, hogy mi az, ami még belefér, és még nem az “őrület” kategória.
Emlékszem, nemrégiben anyumnak készítettem egy capuccino-t. Egybojleres kisgép. Darálás, Pal’s Coffe tech előkészítés, tamperelés. Elkészítettem a kávét. Felfűtöttem a gépet gőzhöz, kiengedtem a vizes részt, majd következett a második felfűtés, gőzölés, tejhab készítés, latte-art öntés. Apum végig figyelte, mit csinálok. Meg is jegyezte: “na de ennyit vacakolni egy kávéval…” Neki ez végtelenül bonyolultnak tűnt, és a készítés folyamata az ő lélektani határát biztosan átlépte. Aki nyakig benne van ebben a hobbiban, biztosan átélt más hasonlót. Igazság szerint ismerem ezt az érzést. Egy ideje észrevettem magamon, hogy önkéntelenül is formálódik a világom. A nézeteim és igényeim egyszerű elvek mellett változnak:
A minőség a fontosabb, a kevesebb néha több,
és az egyszerűbb sokszor a jobb.
Goriziana Caffé
Nagyon megörültem ennek a kávénak. Utánaolvastam a pörkölőnek és a weboldaluk alapján abszolút pozitív kép alakult ki bennem róluk. Személyesen -még- nem ismerem őket, de a site zseniálisan egyszerű, mégis minőséget sugároz minden porcikája. A cég sztorija, a fotók, és a filozófiájuk alapján is szimpátiát éreztem. Szeretem elolvasni ezeket az információkat, hogy tudjam, mit fogyasztok, ki készítette, milyen a gondolkodásmódja, elképzelése a kávéról. Megélhetés, vagy szerelem? Profizmus, vagy már-már művészet? Remélem itt kicsit mindkettő. Többek között kifejezetten érdekesnek találtam, hogy oktatják is a vásárlóikat, hogy a legjobbat hozhassák ki a kávéikból.
Grand Cru 50 Platinum Selection
A brand kínálata meglepően szűkös. És ugyan tényleg minimális a választék, de szerintem pont ez itt a lényeg. Minden sallang lefaragva, csak az maradhatott a kínálatban, ami számít. Szóval a lényeg igenis ott van, pont abban a néhány, zseniális keverékben. (Kiegészítés: szerintem ugyanebben az üzemben pörkölik a “San Giusto”- és a “Go”-t is, szóval nem hiszem, hogy a gépek túl sokat pihennének….)
A Grand Cru-t a Goriziana Caffé a cég 50. születésnapjának tiszteletére hozta létre. A leírás szerint 100% arabika kávék keveréke, mely szigorúan válogatott közép- és dél-amerikai alapanyagokból áll össze, ötvözve minőségi indiai és afrikai babokkal. Jelenleg ez az összeállítás képviseli leginkább a cég szellemiségét, irányultságát.
Hozzám a kavegourmet.hu webáruházból érkezett, 1kg-os kiszerelésben. Jelenlegi ára: 5 490 Ft/kg.
A babok szépek, egységesek (méret, szín, forma), száraz felületűek. Elhanyagolható mennyiségű tört szemet is találni. A Pörkölés foka közepes, egyáltalán nincs túlpörkölve. Az illat jó, de ezen a ponton semmi különleges, nem találtam erősen, vagy különlegesen illatosnak. Teljesen normál illatjegyek fedezhetőek fel, mint kakaó, karamell, egy kis vanília.
Goriziana Grand Cru 50 csapolás
A csapolás viszonylag egyszerűen és szépen ment, nem volt szükség különösebb trükkökre. Kávégépnek most az Astoria Compact-ot használtam. Plusz Fiorenzato daráló, Reneneka dupla kosár, Pals tool, Motta tamper. Dupla ristrettora, 25 másodpercre beállítva (teljesen standard csapolás).
A lefolyás nem ideges (nem rángatózik, mint egyes keverékek). A színek az elején nagyon szépek, sötétek, kontrasztosak és érdekesen piros tónusúak. Csapolás közepe felé hirtelen, egyik pillanatról a másikra, erősen kivilágosodik, de teste mindvégig jó marad. Néhány fotó:
A crema mintázata elképesztően gyönyörű. Vastagsága ugyan csak közepes, még arabika-hoz mérten is, de tartóssága és mintázata erősen az általam kedvelt kategória. Öröm ránézni, minden egyes csapolásnál.
Kóstolás
Többszöri csapolás, kísérletezgetés után azt mondom, hogy kifogástalan blend, ami nagyon érzékeny a hőmérsékletre. Magasabb hőmérsékleten hajlamos elveszteni néhány olyan értékét, ami normál hőfokon annyira tetszik benne. Az Astoria-n viszonylag egyszerű volt a megoldás: addig kellett hűtőcsapolni, míg teljesen megszűnt a gőzképződés a fejen (kb. 5-10 másodperc). Önámítás lenne azt gondolnom, hogy az itthoni technikával ki tudom hozni a maximumot ebből a kávéból. Ehhez minimum egy kis Marzocco, vagy Dalla Corte kellene. De még így is -az Astoria-val – ennek a kávénak a komplexitása lenyűgöző. Ha röviden kellene jellemeznem, akkor a “meggyes pite” jut eszembe róla. Ez volt az első gondolatom a kóstolásnál. Édes, sőt nagyon édes, vaníliacukros, meggyes pite, kakaóval megszórva. A teste közepes. (Bár a cég ismertetője szerint kifejezetten testes kávé, nálam a sok robusztás keverék mellett ebből az aspektusból inkább csak átlagos.) A savai visszafogottak, abszolút hagyják előtérbe kerülni az ital meglepő édességét. A marcipános bourbon vanília a háttérben is kifejezetten érdekes benne. Végül kakaóval cseng le és a kakaó enyhe fanyarsága sokáig meg is marad a szájban. Valahogy mindig túl gyorsan elfogy a csészéből és nehéz megállni, hogy ne csapoljam újra és újra. A katalógusban szereplő florális jegyeket egyelőre nem sikerült előcsalogatnom, szóval bőven van még mit keresnem ebben a kávéban.
Ajánló
Számomra elsősorban desszert kategória lesz, de a legjobbak közül. Jelenlegi itthoni toplistám élére helyezném el, valahová az első háromba mindenképp. Teljesen passzol az ízlésemhez és pont azt nyújtja, amit ebben a kategóriában keresek és várok egy kávétól, így általam erősen ajánlott kategória. Talán szükséges hozzá egy kis tapasztalat és barista beállítottság, így elsősorban a tapasztaltabb kávéfogyasztók részére javaslom.
Berendelve, kíváncsi vagyok hogy hozza -e azokat a jegyeket amiket írsz róla. Kár, hogy nincs 500g-s belőle.
En is berendeltem, 2 nap alatt megjott. Koszi az ajanlast,nagyon bevaltotta a hozza fuzott remenyeket 🙂 es az ar/ertek arany is nagyon jo szerintem
Örülök. Nekem azóta is egyik kedvencem.
Tényleg rendkívül korrekt cég, 5 éve jártunk náluk, cikk is van róla : http://www.kavekorzo.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1055:caffe-gorizinana-fekete-arany-egy-baratsagos-poerkoelbl&catid=173&Itemid=115