Apropó, Bialetti …

Olaszországban a mai napig rengetegen használnak kotyogót a reggeli kávéjuk készítéséhez. Vehetnének presszógépet, ha valahol lehet jó gépeket venni, akkor ott biztosan. Többnyire anyagilag is megengedhetnék maguknak, mégis inkább kotyogót használnak. Igénytelenek? Nem hiszem. Van a mokka kávéban is valami, lehet ezt a kávé italt is jól és ízletesen elkészíteni, szintén nagyon aromás, zamatos, illatos, finom tud lenni. Bejegyzésemmel szeretnék indítani egy rövid sorozatot, amiben ehhez a kávékészítési módhoz szeretnék tanácsokat adni. Az első részben pár Bialetti készüléket mutatok be, amikkel a további részekben majd kávét készítünk és remélhetőleg mindenki tanulhat valami újat.

Nem nagyon hittem én ebben a készítési módban, volt már kotyogóm, nem hívnám a vele készült italt a gasztronómia csúcsának … nos, rosszul készítettem, most már tudom.  Azóta volt szerencsém olyan kávét inni ezekből a szerkezetekből, ami nagyon megváltoztatta a véleményemet. Nem magamtól jöttem rá, hogyan kell vele a jó kávét főzni, de szerencsére egy barátom nagy mestere, sok tanácsot kaptam Tőle, igénybe is fogom venni a segítségét a cikkek alatt.

És ha már kotyogó, legyen az igazi, az eredeti … egy Bialetti. Miért is elégednénk meg egy utánzattal.

A Bialetti cég 1919-ben jött létre, amikor Alfonso Bialetti műhelyt nyitott Crusinallo-ban (Verbania).

Alfonso Bialetti

Ezen a ritka korabeli felvételen Alfonso Bialetti látható, saját kis üzemében

1933-ban látott napvilágot a “Moka Express” nevű termékük, aminek népszerűsége a mai napig töretlen, igazi ikonná vált a kotyogós kávéfőzők piacán.


bialetti moka express

A cég logója  (vicces kis ember a bajusszal) viszont “csak “az 1950-es évektől vált szimbólummá, azóta is védjegye a cég termékeinek.  Indulásuk óta olaszok milliói vásároltak ilyen készüléket, hogy otthonaikban biztosítsanak egy csésze meleg kávét. Valószínűleg még ma is ez az egyik olyan dolog, ami az olívaolaj és durva só mellett megtalálható minden olasz konyhában. Sokkal több, mint egy egyszerű háztartási készülék, igazi szimbólum. Eredeti példányokkal találkozhatunk az alábbi különleges helyszíneken: Museum of Modern Art, Smithsonian Cooper-Hewitt National Design Museum, London Design Museum.

bialetti ad

 

A következőben bemutatok pár Bialetti-t, ezek egy részével majd kávét készítek a sorozat további részeiben.

 

Bialetti Moka Express

Bialetti Moka Express

Egy igazi klasszikus. És igen, ezzel a letörött nyelű, ütött-kopott kis egyszemélyes készülékkel készítem néha a kávémat.  Hogy miért? Mert azon ritka eredeti példányok egyike, amik még ténylegesen Olaszországban készültek … és mert baromi jó kávét készít.  A ma Magyarországon kapható példányok Romániában készülnek (egyes városi legendák szerint sörösdoboz alumíniumból). Sajnos nincs lehetőségem mellé tenni egy egyszemélyes, román Moka Express-t, ha így tennék, jól látható különbségeket fedezhetnénk fel. Pl az alumínium színe, felületének kidolgozottsága, a csőr és a fogantyú formája, a kalap és a kalapgomb formája is eltér. A kávétartója pedig rozsdamente acél és nem alu, ahogy a maiaknál. Szerintem az eredeti szebb és ezért is maradtam ennél, a törött fogantyú ellenére is. (Nekem ez nem ciki.) Íme pár további fotó:

Bialetti Moka from Italy

A fedőben és több más helyen is még ott a felirat: Made in Italy

 

bialetti moka original

A csőr alatti területen gravírozva van a termék neve és nem festve, ahogy a mai példányoknál

 

moka express parts

És az eredeti készülék részei, köztük a rozsdamentes kávétartója. Ebbe több kávét lehet tenni, mint a jelenlegi egyszemélyes Moka Express-be és ezért a csöve is rövidebb.

Hogy miért változtattak, nem tudom, gyanítom, hogy a profit, vagy gyártástechnikai okok miatt. Ugyanakkor van egy mondás erre: “az ördög a részletekben lakozik”.

 

Bialetti Elettrika

Tulajdonképpen egy kétszemélyes Moka Expressről van szó, elektromos talprésszel. Csak egy érdekesség a gyűjteményemben, használati értéke nagy ZÉRÓ, vagy legalábbis nagyon közelít hozzá. Többszörös tervezési hiba, képtelenség vele jó kávét készíteni. Hogy miért? A kotyógós kávé készítésének van egy rákfenéje: a készüléket a megfelelő pillanatban kell levenni a tűzhelyről és lehetőleg hideg lapra tenni. A kotyogó alsó részéből nem szabad, hogy minden víz átjöjjön a kávén, mert a vége, az ún “fekete leves”már nagyon égett, keserű ízű. Ha a kotyogó “pöffen”, biztosak lehetünk benne: elrontottuk. Ennél a készüléknél ezt szinte lehetetlen kivitelezni. Ráadásul a mosogatás is macera, nagyon kell vigyázni, nehogy a víz az elektromos részekhez bejusson és legközelebbi használatnál zárlatot okozzon. Egyszóval az ötlet jó, a tervező viszont biztos nem kávézott.

bialetti elettrika

 

Bialetti Brikka

Modern Bialetti találmány a Brikka, mindenképpen különlegesség a kotyogók között, mert egy nyomásfokozós szeleppel rendelkezik, mely először hagyja a nyomást megemelkedni a kávéfőző alsó részében, majd ~2bar körül kinyit és ezzel a”viszonylag nagy” nyomással (jójó, lehet mosolyogni, igenis kotyogóhoz képest ez nagy, presszógéphez, mint tudjuk, kicsi) áttolja a vizet az őrleményen. Az eredmény megjelenésében hasonlít a presszókávéra, ha jól készítjük, kapunk egy  cremaszerű réteget a mokka kávénk tetejére, be fogom mutatni,  hogyan kell ezt elérni.  Ugyanakkor hátránya is pont ebből az újításból fakad. A “fekete levest”, mint valamivel feljebb írtam, nem kívánjuk a kávénkba. Ennél a készüléknél, mikor megindul a kávé, azonnal le kell kapni a tűzhelyről mert az nagy nyomással érkezik … igen nehéz eltalálni a megfelelő pillanatot, rettentő nehéz vele tényleg finom (nem csak szép) mokka kávét készíteni, de azért lehet. És ilyenkor a végeredmény nagyon meggyőző, igen finom kávé.

bialetti brikka

 

Létezik eredeti olasz és román változat is. Az enyém sajnos román. És is vannak különbségek szép számmal. Tessék megnézni a következő fotót, ami egy eredeti, olasz gyártásút ábrázol:

bialetti brikka original

Különbségek, kapásból: az enyémen nincsen üveg kupak a tetején, csak egy szép nagy lyuk :). Nem rozsdamentes acél a kávétartó kosaram. De van itt még valami “apróság”, vagy úgy is lehet fogalmazni, hogy hatalmas disznóság. Tessék megfigyelni a következő képet, a Brikka részeiről:

biletti brikka parts

Gondolom ennyiből még nem derült ki, hol van itt a kutya elásva. Elárulom: a fenti ábra 6-os pontjában. Az ott kérem szépen egy TÖMÍTÉS! Nem csak felül van a kosár tömítve, hanem alul is! Könyörgöm, a román verzióból ez miért maradt ki? Van sejtésem a valódi okokról, amik sokkal prózaibbak, mint el tudnám fogadni. A mai Brikka felépítése, nyoma sincs ennek az alkatrésznek:

bilaetti brikka

Az a tömítés pedig nem véletlenül lett oda tervezve egy túlnyomással működő szerkezetnél. A jelen tudás birtokában, ha megint megfigyeljük az eredeti verzióról készült fotót, fel is tűnhet, hogy “jé, tényleg van egy fehér pereme annak a kosárnak”. És  én bizony nagyon szenvedtem a román Brikkával, mert úgy volt sz*r, ahogy. A nyomás állandóan elszökött (vagyis inkább csak lassabban épült fel, ezért később nyitott a szelep) ez a tömítési hiba miatt a kávém megégett, nagyon csalódtam a minőségben, nem erről volt szó, amikor sok sok forintért vásároltam egy elit kategóriás kotyogót. Arról nem is beszélve, hogy a kosár nem illeszkedett megfelelően az alsó testbe, egy picit kilógott belőle, így az egész szerkezet nem záródott jól. Visszavittem a forgalmazóhoz, megmutattam, mi a baj. Levettünk a polcról még kettő készüléket, mindkettő ilyen volt, vélhetően az összes hibás. No ehhez csak gratulálni tudok. Azért jó hír is van. Hazavittem, kicsit fel is idegesítettem magam a dolgon és nekiláttam a hibát kijavítani.  (Majd a Brikka “renbberakás” cikkben leírom a sztorit.) Ennek eredményeképpen sikerült is a tömítési problémát megszüntetni és tulajdonképpen így most tud jól is működni a Brikka-m, bár a garanciát így azonnal el is veszítettem.

 

 Bialetti Termocrem

Csak mint érdekességet mutatom be, nem fogok vele készíteni semmit, mert még használatlan állapotú, ami ráadásul viszonylag ritka, így ebben az állapotában igazi érték (gyűjtőknek).

 

 

Bialetti Termocrem

 

bialetti termocrem

 

Funkciójában nem más, mint egy tejhabosító, ami konyhai tűzhellyel működik, hasonlóan, mint a kotyogók. A fotókon bal oldalt látható biztonsági szelepen keresztül lehet a vizet az alsó részbe önteni a kis mérőedény segítségével. A szelep a kuktáéhoz hasonló, nem engedi felrobbanni a készüléket, időnként kinyit ha kell. A fenti csavarral (a fotón kevésbé látszódik, de van egy állító tekerő a gőzcsőtől balra) pedig a gőzt lehet szabályozni, sőt egy külön kis karral a gőzcső magassága is állítható.  Klassz, nem?

Ugyan most sorozatom bevezető részének végéhez érkeztem,  de hamarosan következik a folytatás, amiben egy kis Moka Express-el fogunk lehetőleg minél jobb mokka kávét készíteni.

És olvassátok el az azóta elkészült cikket egy kis Moka Express felújításáról is, mert tartalmaz érdekességeket erről a kis készülékről. 

53 hozzászólás

Hozzászólás hozzáadása
  1. Szia!
    Hogyan oldottad meg a Brikka szivárgás problémát? Sajnos az én példányom is ilyen és az esetek többségében az összeillesztésnél szivárog a gőz.

    1. Szia! Majd megpróbálom részletesen bemutatni a problémát a Brikkáról szóló cikkben. A lényeg, hogy a szűrőkosár felső részéből kellett elvenni hozzá, mert kilógott a Brikkából. Ha a szűrőkosár kilóg, akkor a Brikka alsó része és a szűrőkosár között nem tömít semmi és szépen oldalt kijön a gőz.

    2. Szia!
      Én egy Bialetti Musa 2 személyes kotyogót vettem illetve rendeltem pesti szaküzletből.A fedele első ránézésre is feltűnően csálé.De ez nem gond, nem folyik mellé a kávé kiöntéskor.Viszont azt nem közlik a tájékoztatóban, hogy mire kifő a kávé, 1 adag lesz belőle.Se több, se kevesebb.Nem tömöm meg, max.2/3-ig tettem kávéval.Lazán.Kipróbáltam Chibo valamint Pellini Top kávéval is.A Pellini biztos belevaló, a Chibo meg szerintem hasonló őrlésű.Csalódtam.A -volt-szarvasi kotyogóm sokkal jobb kávét főzött…

  2. Köszi, én a kilógást nem látom, vagy csak nagyon minimális, viszont a tölcsér egy kicsit tud mozogni az alsó részben oldal irányban mivel egy kis rés van körülötte, lehet hogy ez okozhatja.

    1. “csak nagyon minimális”
      Úgyvan! Nagyon minimális, mindössze tized mm-ről van szó. De a tömítés ezért szerintem Nálad is csak a kosár felső részre ül fel! Akkor mi akadályozza meg, hogy elmenjen a nyomás a szűrőkosár és az alsó rész között? Ott csak két alumínium illeszkedik, nincs tömítés! Nem tudod annyira összehúzni a Brikkát, hogy a tömítés megfelelően zárjon. Én leszedtem a szűrőkosárból annyit, hogy ezt a tized mm kilógást eltüntessem és megszűnt a szivárgás oldalt.

  3. Ok, köszi, akkor majd csiszolok rajta 🙂

    1. 🙂 jó, de csak óvatosan és saját felelősségre. Pont erről akarok fotókat a blogra abba a Brikkás bejegyzésbe majd, hogyan csináltam én.

  4. Az egyik webáruház azt az infót adta, hogy a Moka Expressek még mind olaszok. A Brikka valóban román. Az meg nekem nem kell. Szóval ha veszek Moka Express-t akkor az is tuti román? Vagy ha Olaszországból hozatok Moka Express-t, az is biztos román?

    1. Általánosságban nem tudom megítélni, hogy minden Olaszországból rendelt készülék Olasz/vagy Román gyártmány-e. Meg kell nézni minden feliratot. Dobozon, főzőn. Mondjuk webáruházból ez lehetetlen. Üvegtetős Brikkák, azokból még nem láttam Románt.

      1. A Moka Express amúgy sem ablakos. Mindezt csak azért kérdezem, mert vennék egyet, de olyat nem, ami “egyes városi legendák szerint sörösdoboz alumíniumból” készül.

  5. Kedves Károly!

    Sajnos csak a Brikka megérkezése után sikerült erre a cikkre rálelnem… 🙁 Kérdésem az lenne,hogy próbálkozzak a Brikkával,illetve szűrőcseréjével,vagy küldjem vissza használatlanul? Ha visszaküldöm ,milyen Bialetti kotyogós válasszak helyette?
    Előre is nagyon köszönöm a választ!

    Üdv,
    Szandra

    1. Kedves Szandra!
      Nem kell visszaküldenie, minden megoldható, privátban segíteni fogok. (ezatehangod@gmail.com) Többféle megoldás is létezik, hamarosan írok erről egy cikket. (Előkészületeket már megkezdtem.)
      Üdvözlettel: Makk Károly

  6. Nekem sem világos, hogy a Moka Expressek most olasz vagy román gyártásúak-e….Nemrég vettem egy ilyen készüléket, a dobozára az van írva, hogy Made in Italy….A Brikkám dobozára pedig valóban, Made in Romania….Most akkor mi az igazság? Köszönöm előre is!

  7. Tisztelt Károly!

    Érdeklődöm, hogy a “Bialetti Mukka Express Kávéfőző” kizárólag csak capuccino készítésére alkalmas vagy lehetséges normál presszo kávét is főzni vele. Párom nagyon szereti a tejes kávét-capuccinot és szeretném meglepni egy ilyen készülékkel. Nekem a Brikkám van otthon elégedett vagyok vele, neki is ízlik a vele főzött kávé.Bár ahogy a cikket olvastam valószínű az enyém is román. Érdekelne a cikk a szűrőkosárból való “elcsalásra”!
    Válaszát előre is köszönöm!
    Üdv.: Zsolt

    1. Kedves Zsolt,
      nem volt még dolgom Mukka-val, így ezt nem tudom megválaszolni. Az “elcsalás”-ról fenn van a cikk a bologon: http://olaszpresszo.hu/bialetti-brikka-rendberakas/
      Üdvözlettel: Makk Károly, olaszpresszo.hu

      1. Igen már észrevettem!
        Köszönöm válaszod!

        Üdv.: Zsolt

  8. Sziasztok!
    Beszereztem egy Bialetti Brikkát. A darálóm csak most fog megérkezni, ezért előre őrölt kávékkal kísérletezem addig. Olvastam, hogy nem szereti a nagyon finomra őrölt kávét. Valamiért mégis az a furcsa dolog áll fent, hogy a nagyon finomra őrölt kávéval (Caffe Vergnano 1882) szinte habos crema képződik. Ami durvább őrlésű (Honduras Arabica Gemahlen) azzal szinte semmi. Tömöríteni csak a tartó kocogtatásával szoktam, a felesleget lehúzom, a víz mennyiségére is figyelek. Amint megindul egyből leveszem a tűzről. Sajnos az enyhe csersavas utóízt még nem sikerült kiküszöbölni.
    Kíváncsi leszek a (Hario) darálóval milyen eredményt fogok elérni.

    1. Szia, köszönjük szépen a beszámolót. Ha van kedved, feltehetsz egy képet is, hogy a többiek is lássák, milyen krémet sikerült alkotnod vele. De amit írtál, nagyon jó példa arra, hogy kísérletezni kell. A crema közötti külömbsége származhat pl abból, hogy az egyik kávé frissebb, mint a másik. Vagy abból, hogy az egyik hőigényesebb, mint a másik.

  9. Sziasztok!

    Láttam Hairo-t és más örlő szerkezeteket. A kerámia “malom” is alkalmas lenne erre a műveletre vagy a “Hairo” kifinomultabb?

    Üdv.: Zsolt

    1. Bocsánat “Hario” pontosan 🙂

  10. Ez függ a kerámia malom minőségétől természetesen, általánosságban nem lehet így kijelenteni. De mostanában a Hario-ról is hallani jót/rosszat egyaránt.

    1. Köszönöm a válaszod!
      Ezt különben a http://www.kavebolt.net/webshop/-on láttam. Gondolkozom egy kézi malom vásárlásában. De a Bialetti Mukka is böki a csőrömet! Csak tudnék róla hasznos infókat.
      Üdv.: Zsolt

  11. Az én Brikkámból is el kezdett szivárogni a gőz oldalt. Nekem is át kell alakíttatnom. Nem találom az átalakításról a cikket. Gondolom a víztartályból esztergáltatni kell annyit, hogy egy tömítés beférjen oda és vadásznom kell majd oda egy tömítőgyűrűt.

      1. Köszönöm!
        Lecsiszoltam én is szintbe. Most már robbanásszerűen indul el a kávé. Amikor még nem szivárgott szemmel láthatóan akkor sem ennyire intenzíven indult el. Csökkent a csersavas utóíz. Még a túlnyomás szelepet kell megoldanom. És persze a darálót.
        Folyt köv.

        1. Yeee, szuper. Ügyes vagy. 🙂 Örülök a sikerednek.

  12. Szervusztok! Ha eredeti olasz Bialetti 2-3 személyes kotyogót szeretnék venni, merre induljak el, ha nem feltétlenül szeretnék Olaszországba indulni. Csak jó kávét szeretnék macera nélkül. Van erre lehetőség? Köszönöm a választ üdv. Blanka

    1. Szia Blanka! Nehéz ügy. Ebay. Az üvegtetős példányokat kell keresni. Itthon, boltban szerintem nem kapható ilyen.

  13. Kedves Károly!

    Nekem egy olyan problémám lenne, mintha langyos lenne a lefőzött kávé a Brikkával.. Ezt leszámítva minden stimmel, crema, íz, stb.
    Szerinted ez így normális? Ha nem, mi lehet a gond?
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Üdv.,
    Dani

    1. Üdv, nem kellene langyos legen. Egyelőre egy tipp: forró vízzel melegítsd elő a csészét. Így mikor kiöntöd, a lefőtt kávéból már nem vész el hő a csésze felmelegítésére.

  14. Üdvözlök mindenkit!!! Egy olyan segítséget szeretnék kérni hogy, Bialettit vagy Szarvasi kotyogót érdemes-e venni mindennapos használatra? Köszönettel

    1. Üdv, én a Bialetti-t ajánlom. Egy, vagy kétszemélyeset. Véleményem szerint ezekkel lehet a legjobb mokkakávét készíteni.

  15. Helo!

    Egyenlőre az olasz ebay en sem találok üveg tetejü Brikkat….

  16. Helo! Egy olasz oldalon találtam de ez ha jól látom 3 személyes 25 Euro a szállitás nem tudom még mennyi.

  17. Sziasztok,
    Nekem is nagy nehezen, de sikerült végül szereznem az eBay-ről egy üvegtetős, tehát olasz Brikkát, szállítással együtt úgy 15 ezerbe került. Hát…egyelőre nem mondanám hogy egyértelműen jobb lenne bármiben a már meglévő románomnál (legalábbis az elkészült kávét tekintve). A következő a tapasztalatom ugyanis.
    Mivel az olasz is éppúgy szivárgott oldalt, mint a román, ezért arra gondoltam, hogy mi van, ha mégse a konstrukcióval van a gond…? Nem egyszerűen az lehet, hogy mikor főzés után elmosom tiszta vízzel a főzőt, a víz befolyik a felső tömítés alá (mivel azt eddig nem szedtem ki a helyéről sose, mondván minek), és ott már nem szárad meg? Ergo ha így teszem fel másnap főzni, akkor az a bentmaradt vízmennyiség fog a Brikkában létrejövő kicsit nagyobb nyomás miatt “kifőni” belőle, és ettől lesz az a sistergés…és az lassítja a lefőzési időt…?
    Kiszedtem hát elmosás után a felső tömítést és a felső szűrőt a helyéről és így hagytam megszáradni. És láss csodát, másnap a főzés közben nem szivárgott, és mintha hamarabb is nyitott volna a szelep! Ezt kipróbáltam mégegyszer, másodszorra sem eresztett vizet.
    Van egy román Brikkám is otthon, azzal is kipróbáltam, hogy szétszedtem rendesen, hagytam megszáradni, főztem vele egyet, az se sistergett, viszont érzésre több idő kellett neki a szelep felnyílásához, mint az olasznak. A kosarát nem csiszoltam (egyelőre:)).
    Szóval kérdezném, hogy másoknál is nem-e ez okoz problémákat esetleg, hogy nem szedik ki a felső tömítést és nem tud alatta megszáradni a készülék?
    Viszont hangsúlyozom, ezek az én tapasztalataim, az én készülékemmel. Csak egy ötlet.

    1. Szia Péter, köszönöm a részletes hozzászólásodat. Szerintem érdemes kipróbálni még csiszolás előtt, hátha ez okozza a bajt.

      1. Köszönöm, ettől függetlenül a csiszolást én egy teljesen jó ötletnek tartom, meg is akarom ejteni a közeljövőben. Nyilván a román példányok esetében hatékonyabban fog zárni a felső (és egyetlen:)) tömítés ezáltal.

    2. Szia Péter!

      Segítenél abban, hogy hol sikerült üvegtetős Brikkát venned? Sajnos az olasz rokonság a trieszti márkakereskedésben nem kapott. Így marad az ebay.

      Válaszodat köszönöm,
      Tisztelettel:

      Kovásznai Tamás

  18. Sziasztok

    http://www.redmonkeycoffee.co.uk/cart/indexframe.html?http://www.redmonkeycoffee.co.uk/cart/Bialetti_Brikka_Coffee_UK.html

    Ezen oldal tanúsága szerint megszűnt a brikka gyártása.
    No meg azt is írják, hogy a 2 személyes eleve nem tartalmaz üvegfedelet szemben a 4 személyessel.
    Akkor most hogy is van ez?
    Lányomnak szerettem volna venni egyet egyébként
    Én már vagy 10 éve venus 6 személyest használok, mindenki dicséri a kávét, persze nem ez a csúcs, de amikor megvettem, nem is tudtam, milyen márkát veszek. Viszont ki kellene próbálni egy brikkát vagy mokkát.
    A technikám az alábbi: előmelegített víz, közepesen őrölt kávé, kb. 75% készültségnél leveszem a gázról.
    Szívesen fogadok mástól tapasztalatokat.
    (Nemcsak)Finom reggeli kávékat kívánok.

    1. Biztosan nem a méretétől függ hogy üvegtetős-e vagy nem. Tudtommal összesen 3 széria létezik a Brikkából, az első szériás sima zárt tetejű volt (ugyanolyan mint a Moka Express), a második az üvegtetős, és a jelenleg kapható harmadik, amúgy román gyártású a középen lyukas tetejű, amivel rengeteg embernek volt problémája. Véleményem szerint viszont még ez is fényévekkel jobb kávét készít mint a sima kotyogó, kár lenne, ha teljesen “discontinued” már ez is.

  19. Inkább 4 személyes, mert 230 ml víz megy bele. Sose néztem meg, most megmértem, csak olyan nagynak tűnt, azért elsőre 6 személyes :).
    A technikához még: finoman megnyomkodom a kiskanállal a kávét és a végén egy nagyon rövid időre felveszem a gázt. Az előbbit azért, hogy talán nagyobb nyomás alakul ki, mielőtt elindul a gőz, a másodikat meg, hogy a maradék vízgőznek segítsen.

    1. Köszönöm a hozzászólást és a tapasztalat-megosztását. Szomorúan olvasom, hogy “discontinued”, erről eddig itt szerintem senki nem tudott. Nem túl jó hír. Remélem meggondolja magát a gyártó, mert eddig szerintem a legjobb kis kotyogó volt.

  20. Sziasztok!

    Érdeklődnék, hogy hol lehet szilikon alapú tömítőgyűrüt venni a Brikkához itthon? Ahol néztem csak ‘normál’ gumitömítést lehet kapni! Köszönöm!

  21. Szervusz!
    Hollehet biztonsági szelepet venni a Brikkához?

    1. Szia, én a http://baristaszakuzlet.hu/-t kérdezném meg, mint hazai forgalmazót.

  22. Köszönöm. Hívtam: A gyár nem ad ki biztonsági szelepet, így ha véletlenül kiold, mehet venni újat.
    🙁

  23. Szia!

    Nekem Bialetti cappucino maker kávéfőzőm van, az a boci mintás. Tudsz abban segíteni, hogy hol tudok hozzá gumigyűrűt venni Magyarországon? Van esetleg ilyen készülékkel foglalkozó cég/bolt, ahonnan tudnék vásárolni? Elfáradt a filter, nem tudja felszívni a felső részbe a kávét. 🙁

    Köszönöm!

    1. Szia, meg kell próbálni a baristaszakuzlet.hu-t megkérdezni. Tudomásom szerint ők forgalmaznak Bialetti termékeket.

  24. Szia!
    Szeretnék egy jó kotyogóst, de az alumíniumot kerülöm. A Bialetti inox-főzőiről van tapasztalatod? Meg úgy általában is érdekel, hogy mi az oka annak, hogy főleg alumíniumból készítik a kotyogósokat.
    Köszönöm!

    1. Szia, nincs tapasztalatom a Bialetti inoxokkal. Egy másik olasz inoxom van, ami nem vált be. Egyszemélyes pedig és jól néz ki, de az inoxon belül a menetes rész egy alu betéttel van megoldva, ami elvált az alutól és ereszti a nyomást. Azért favorizáljuk szerintem az alu változatokat, mert ez a jól bevált “ős” Bialetti design. Egyajta kult dolog.

    2. Holnap kapom meg a VENUS Elegante 6 személyest ! Érdekelne Neked hogy vált be, és van e valami fortélyod már !

      1. Nincs tapasztalatom vele, így sajnos nem tudok érdemben nyilatkozni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

© Makk Károly, 2017 Frontier Theme