A Gaggia Coffee felújítása

Igazi “régivonalas”, klasszikus Gaggia. Egykor szebb napokat megélt, üzemképtelen presszógép volt “Ő”, amit a rozsda rágott már és szerintem egy jó ideje valahol egy fészerben, vagy padláson pihenhetett. Annak esélye, hogy valaha újra használják nagyjából az esélytelen é a kizárt vonalon mozgott, egy igazi kukaszökevény volt, amikor rátaláltam. Sajnos nem készítettem fotókat a fellelt állapotáról, de a bontása közben többet fényképeztem, ezeket a fotókat szeretném megmutatni, hogy lehessen mégis elképzelni, mire gondolok:

 

A készülékház is kívül/belül rozsdás volt, ilyen állapotban kizárt volt, hogy bármelyik konyhába visszakerülhet. Egyszerűen végleg félretették már.

Pumpája végleg megállt, csöveiben vastag lerakódások, biztonsági szelepe “merevre vízkövesedett” a tömítéseknél mindenütt látszódott vízfolyás, eresztett mindenhol, mint egy szita. Én viszonylag szeretem a ezeket a gépeket és rossz volt látni, hogy ennyire rosszul bántak vele. Talán kicsit ezért is, de belevágtam a felújításba.

Először is “atomjaira” bontottam, amit lehetett vízkőoldó-fürdőbe tettem, a csöveket/tömítéseket kidobtam. A bojler kiszerelése már problémás volt, nem akartak megmozdulni azok a csavarok. A tervező nem gondolkodott előre azon, hogy mi lesz 20 év múlva a presszógépével, különben alu bojlerhez tuti nem tervezett volna ilyen csavarokat, a menetük elrohadt és összekorrodálódott a bojlerrel, szinte eggyé váltak, napokig vacakoltam vele, nem akartam beleszakítani, vagy bármit megsérteni a kiszereléssel. (Pár dolgot megint sikerült tanulnom.)  A következő fotó a karbantartásról szóló cikkből ismerős lehet, de ez volt ennek az elhanyagolt Gaggia Coffee-nak a bojlere. Jól látszik, hogy mi maradt a csavarokból. Ezeket mind (és a készüléken belül található legtöbb csavart is) rozsdamentes verziókra cseréltem.

A kábelkötegeket is vízkőoldóba merítettem, valamivel le kellett róluk szednem azt a fehéres lerakódást, amiről lövésem nincs, hogyan alakult ki, nem láttam még ilyet. Szerencsére szépen lejött.

A szétszerelést követően A gépházat először homokfúvattam, majd porszórattam, végül a logót egy lézerrel vágó céggel szabattam le. Időközben minden szükséges tömítést, pumpát beszereztem és a kazán felújításával is végeztem. A bojler a felújítást követően eredeti állapotához képest csodaszép lett:

A gőz-gombot kellett még Olaszországból rendelni, a többi apróságot itthon is megkaptam. Sajnos a víztartályon van egy kis csorbulás, de a használatot nem befolyásolja és irreálisan magas áron lehetett volna pótolni, ezért egyelőre maradt. (Egy apró, 1cm-es csorbulásról van szó, nem veszélyes.)

 

Ezt követően láttam neki az OPV beállításnak. Erri kis időt rá kellett szánni, mert a rendelkezésre álló Gaggia karra nem lehetséges nyomásmérőt felszerelni, ezért azt kellett megoldanom, hogy a belő csőrendszerbe iktassam be egy menetes T idommal. Ezt egyszerűbb volt még szétszerelt állapotban, az asztalon megtenni.  Szörnyű tapasztalat: az OPV zárócsavarja teljesen be volt tekerve, ebben az állapotban egyszerűen nem tudja ellátni feladatát, sosem működhetett megfelelően, sajnos nem az első Gaggia, amivel ez a helyzet. Sőt, azt kell mondanom, eddig egyetlen olyan régi Gaggia-val sem találkoztam, ami megfelelően lett volna beállítva! A kiváló minőségű alkatrész ott van, de aki összeépíti, nem érti, hogyan kellene működjön? Vagy miért? Inkább az olvasóra bízom ennek a kérdésnek a megválaszolását. Végül az OPV-t is sikerült picivel 9 BAR alá állítani, megkezdődhetett az összeszerelés. A dolog adta magát pár óra alatt összeállt a gép. Fotó a jelenlegi belvilágról:

Ezt követően a gépezet tetőlemezével gyűlt meg a bajom, ugyanis a kitudja hány évnyi használat alatt nem távolították el róla a védő fóliát, ami a sok melegítés hatására szépen rágyógyult a lemezre, idegrendszert gyöngítő módon… Pár nap brigécolba merítés megoldotta, de előtte volt pár sikertelen kísérlet is. A végeredmény viszont megérte, mintha vadiúj tetőlemezt kapott volna a gép:

 

A fedőlemez csavarjai kompletten hiányoztak, pótoltam. Végül a problémák kezdték megadni magukat és összeállt a teljes gép:

Egy közeli a lézervágott logóról:

Következett egy alapos átmosás (sok-sok víz átmozgatása a rendszeren, közben tömítések és illesztések ellenőrzése, ha szükséges, korrigálás (a gőznél kellett még egy apróságot javítanom). Majd első főzés, kóstolás, daráló állítás, és minden olyan, ami a beállításkor szokott jönni. A végeredmény:

 

 

Ugye nem is rossz? Sőt, egyértelműen kiváló, finom kávé volt a végeredmény.  A Rancilio Audrey-hoz képest más, mint számítottam, hihetetlen differenciákkal jön ki ugyanaz a kávé két különböző gépből. Mintha egészen más kávéból készült volna.  Sajnos nem volt elegendő időm, hogy ebből a gépből is kihozzam a maximumot, lehetett volna még fokozni a dolgot, voltak ötleteim, amiket kipróbáltam volna, de nem is igazán volt jelentősége, a fenti fotósorozat eredményével is maximálisan elégedett voltam és a Rancilio Audrey lecserélésén nem gondolkozom. Talán majd a gép új tulajdonosa …

 

Ha tetszett az írásom, mondhat köszönetet a megosztásával: