Az alább bemutatásra kerülő gépet a Covim hazai forgalmazójától kaptam tesztelésre, azzal az engedéllyel, hogy pár csavart nyugodtan eltávolíthatok a beltartalom megmutatása érdekében. Mivel első pillantásra e egy LaPiccola belsős gép és gőzzel is rendelkezik, örömmel vállaltam a feladatot, kíváncsivá tett a dolog.
A neten erről a modellről nem sok mindent találtam (gyakorlatilag semmit), de a csepptálca, a négy gomb, a mechanizmus, a kar, a fej, a kifolyó látszólag egyezik a LaPiccola BAT-nál már megismerttel. Az pedig egy nagyon jó masina volt, LaPiccola-ból még nem láttam rosszat, nézzük, hogyan viselkedik egy ilyen belsővel rendelkező gép, ami nem a LaPiccola kezeiből kerül ki.
A készülék egy méretes kartondobozban érkezett, amin belül hungarocell borításban helyezték el magát a szerkezetet.
Kicsomagolva rögtön találkozhatunk egy érdekességgel. A gőzcső lehúzható a helyéről, cserélhető. Három variációban használható:
- sima gőzcső (bár ez kissé trükkös, mert elég rövid lesz így a cső, de azért használható),
- gőzcső panarello fejjel,
- capuccinator.
Nézzük meg pár fotót a tesztalanyról:
A fenti fotón azt érdemes megfigyelni, hogy a gőz rész teljesen külön vezérlést kapott. Külön kell bekapcsolni, felfűteni. Ha nem használunk gőzt tehát a kávénkhoz, nem kapcsoljuk be, nem fűt fel feleslegesen, illetve akár csak ezt a rész külön is bekapcsolhatjuk.
A következő két fotón a gőz két konfigurációját mutatom meg. Először a gőzcsöves megoldást, panarello fejjel. Lehet látni a csatlakozás végén egy bajonett zárat. A csövet tehát el kell fordítani előbb, úgy lehet lehúzni a helyéről.
Itt pedig a capuccinator látható:
A capuccinator egy érdekes szerkezet lehet azoknak, akik szeretik a tejes italokat, de nem kívánnak gőzcsővel megtanulni tejhabot készíteni. Ez a rendszer a gőz és egy kis szilikon cső segítségével felszívja akár a tejesdobozból, vagy kis edényből a tejet, és teljesen automatikusan elkészíti helyettünk a habot, csak alá kell helyezni a csészét. Egyszerű, gyors, praktikus. (A folyamat végén egy kis vizet is érdemes átfuttatni rajta „mosogatás” gyanánt.)
A gép nagyjából folyamatos gőzre képes, mivel külön blokkot kapott a gőz fűtése. Ez mindenképpen előnyös és dicséretes. Személy szerint jobban örültem volna egy réz blokknak, ide most alut építettek. Szerencsére a kávévíz blokkja már réz, szerintem ugyanaz a súlyos darab, mint anno a BAT-nál volt.
A gép összeállítva egy kis csendélet erejéig az alábbi szerint fest:
Egy kis kísérletezés és fejbeállítás után elvégeztem a Covim POD-ok csapolását is, hogy lehessen látni, a gép gyári állapotában mire képes. Az alábbi, elég jó eredményeket kaptam. A kávék értékelése egy korább írásomban olvasható ITT.
Covim Orocrema

Nagyon szép crema-val és testtel jött le ez a kávé. Igazából nekem a teljes E.S.E POD választékból ez tetszett most a legjobban, ha kizárólag a lefolyást és a végeredményt nézem.
Covim Granbar

Az Orocrema-hoz hasonló crema-t kaptam itt is, az ital testessége egy leheletnyit marad csak el attól, bár aromában viszont pont ennyivel izgalmasabb.
Covim Gold Arabica

Itt kaptam a legvékonyabb crema-t és testet. Ettől függetlenül finom volt a végeredmény. Tipp: egy picit több hő jól állna ennek a kávénak.
Covim Suave Decaffeinato

A koffeinmentes blendek nem lesznek a kedvenceim, de ez egész jó volt, nem lehet rá panasz. Most sokkal markánsabb volt az ízvilág, mint amire emlékeztem, tényleg jó kis POD-os kávé.
Capuccinator
Kipróbáltam a capuccinator-t is. Nem voltak nagy elvárásaim, mert valami brutál egyszerű kis műanyag az egész, de ahhoz képest meglepően jó tejhabot készített. Praktikus dolog, nagyon könnyű tisztítani és gyerekjáték vele tejhabot készíteni.

Ezen a fotón egy üveg csészébe engedtem vele egy kis tejhabot. Jól látható, hogy tartalmaz nagy buborékokat is, ez tökéletes technikával azért egy rendes gőzcsővel elkerülhető és szebb lesz. Igen ám, de azt bizony meg kell tanulni használni és ez nem is olyan egyszerű, mint ahogy első látásra tűnik. Ezzel a szerkezettel egy viszonylag jó habot készíthetünk közvetlenül a csészébe. Mindenféle barista skill nélkül. Tényleg voltak nagy buborékok, ezért latte art-hoz nem alkalmas. De tartós, kemény habot adott, ami szerintem finom is. Egyébként kipróbáltam, hogy egy tejkiöntőbe ereszettem, amiben egy kicsit megforgattam, odakocogtattam a pulthoz és úgy már akár önteni is lehetne vele szívecskét, de aki olyat tud, az úgyis normál gőzcsövet fog használni, így értelme nincs.
A Nemox belső felépítése
Mivel volt rá engedélyem, megbontottam a gép burkolatát, hogy megnézzem, mi lakik a külső borítás alatt. Íme:
Jól látható a két blokk, a hozzánk közelebb eső nagy alu blokk a gőzért felel, míg a kicsit távolabbi réz tégla a kávé vízért. A gépezetben nincs OPV (POD-os gépekbe nem nagyon tesznek ilyet, ki tudja miért), illetve a jobb oldalon egy méretes solenoid (3 járatú) szelep is látható. Ennél egy kicsit jobban meg kellett bontani ahhoz, hogy a mechanikát is szemrevételezhessem. A front burkolatot leszedni eléggé szívás kategória, a kart, kapcsolókat, lámpákat, mindent ki kell bontani hozzá, de íme:
A mechanika a BAT egy egyszerűsített változata. A kávévíz blokkja és a fej ránézésre azonosak a BAT-al, viszont itt egy picit spóroltak a a szerkezet merevítésén. Összességében így sem rossz szerintem, nagyon hosszú élettartamot ígér, a jobb gépek közé sorolnám.
A csapolások során az Arabica blendnek kicsit több hőt tartottam volna ideálisnak, így megvizsgáltam a termosztátot. Semmilyen felirat nincs rajta, így méricskéltem kicsit, szerintem 90-92 fokos lehet, pontosan nem lehet megmondani, mert egy ilyen termosztátnál több fokos a hőingadozás (a legmelegebb ponton 95 fokot mértem). Találtam itthon egy 95 fokos változatot, amit kipróbáltam a géppel (a fenti fotón kis piros keretben már az szerepel.) Így a hőingadozást is figyelembe véve a legmagasabb hőmérsékleti ponton (mikor kigyullad a zöld visszajelző fény az előlapon) a blokk hőmérséklete 98 fok, ez már tutira elegendő egy Arabica kávénak.
Illetve, ha lúd, legyen kövér, ideiglenesen bepattintottam egy ULKA EX5-öt és egy OPV-t, csak a játék kedvéért, ha már úgyis meg van bontva a szerkezet:
Ezzekkel a módosításokkal az összes kávét nem csapoltam újra, de az Arabica-nak egyértelműen jót tett:
Összességében a Nemox-al meg voltam elégedve. Hozta azt a szintet, amit egy LaPiccola elven működő kávégépnek tudnia kell. Az áráról jelenleg pontos információm nincs, de annyit sikerült megtudnom a hazai forgalmazótól, hogy hamarosan nagyon kedvező áron (konkrétabban: féláron) lehet majd beszerezni 20 ilyen Nemox gépet. Az akció részleteiről a honlapjukon keresztül fogják majd értesíteni a vásárlókat. Érdemes vetni egyébként is egy pillantást a Covim hazai forgalmazójának megújult honlapjára a http://covimcaffe.hu címen. A teljes Covim választék új arculatot és egy nagyon esztétikus weboldalt is kapott. Szépen látszódik a fejlődés, aminek személy szerint nagyon örülök, mert kedvelem a kávéikat. Elérhetőségük:
Árak és vásárlás: http://www.covimcaffe.hu/termekek
Email: covim@covimcaffe.hu
Tel.: +36 20 2423744
Nagyon jónak és praktikusnak tűnik szívesen ki próbálnám
Nagyon szeretném, ha az enyém lenne 🙂
Méltán lehetne a XXI szádad kávéfözője 🙂
Könnyű kezelhetöség,és a capuccino lehetősége is nagyon csábitó 🙂 Kiváncsian várom mennyi is lesz az ára 🙂
Nemrég szert tettünk egy ilyen készülékre 🙂
A cikkben leírt „tuning” (…I”lletve, ha lúd, legyen kövér, ideiglenesen bepattintottam egy ULKA EX5-öt és egy OPV-t, csak a játék kedvéért, ha már úgyis meg van bontva a szerkezet…”) hozzávalóit milyen módon tudnám megszerezni..?
Kedves János, a danetti.hu webáruházát tudom ajánlani, én legalábbis tőlük szerzem be az alkatrészeket. Az Ulka szerintem könnyen meglesz, az OPV biztonsági szelep néven van fenn.
Üdv! Itt van nálam egy ilyen Nemox POD-os gép, olyan szinten el van vízkövesedve hogy egy csepp víz sem folyik belőle, a hőcserélő alján a krómozott réz henger, meg sem mozdul pedig ahogy olvastam annak mozogni kellene.
A kérdésem az lenne, hogyan lehetne azt a krómozott részt leszedni hogy az alatta lévő részt ki lehessen pucolni.
A gép nem az enyém egy ismerősömé nem szeretném hogy kár keletkezzen benne.
Üdv, sajnos csak spéci fogóval lehet leszedni.Nem egyszerű. De ha a hőcserélő be van fogva satuba és a krómozott rész be van tekerve gumival, akkor egy nagy fogóval szintén bontható. De ehhez szét kell kapni ugye a gépet…
A frontburkolat leszedéséhez a nagy kart is ki kell szerelni, hogyan???