Bialetti Moka Express felújítás

Egyszemélyes, viszonylag korai kiadású Bialetti Moka Express-t sikerült beszereznem a pécsi zsibvásárból. Igaz, nem volt túl jó külső kondícióban, de ritkán találkozni vele (főleg az általam kedvelt, egyszemélyes példányokkal,) és párszáz Ft-ért odaadták. Arra gondoltam, megmutatom mit csináltam vele, hátha ez hasznos másnak is.

 

Bialetti Moka Express, fellelt állapot

A kis Bialetti az alábbi esztétikai állapotban került hozzám:

bialetti moka express

 

 

Az alu erősen korrodálódott kívül-belül. A szokásos “bajszos kisember” emblémát pedig nyomokban sem találtam meg. Ez egyébként nem feltétlen rossz jel, már ha tényleg az a cél, hogy minél korábbi kiadású darabot találjunk. Ugyanis a tényleg korai példányokon a kisembert nem a felső félre festették, hanem az alsóra, mint pl. a következő fotón látható:

 

régi vintage bialetti moka express

Ha egy ilyen gyönyörűséget hirdet valaki és épp kotyogó vásárlását tervezzük, akkor érdemes fontolóra venni, mert tartós és jól működő eszközünk lehet.

 

vintage bialetti moka express advertisement

Korabeli Bialetti Moka Express reklám, még alsó festéssel.

 

Mivel a gázláng elérheti ezt a részét a kotyogónak, ez roppant mód egészségtelen a “kisember” festékére nézve, ami rendszerint leégett már a ténylegesen használt készülékekről. (Vagy ha nem is égett le teljesen, szorgos kezek szépen ledörzsölgették a mardványokat.) Csak a nem vagy keveset használtakon maradt fenn a logó.

vintage régi bialetti

Ezen a régi Bialetti Moka Express-en nyomokban még felfedezhető a “kisember”.

 

Ezen változtatott a gyár és – nem tudom meghatározni, mikortól – az újabb készülékeken már a felső félre festették az emblémát, ahogy még ma is teszi a román robotika:

 

new bialetti moka express

Forrás: bialetti.com. A Bialetti weboldaláról letöltött fotó, melyen egy új Moka Express látható, mellette pedig az eredeti, legelső verzió, mely saját bevallásuk szerint 1933 “körüli”. Vagyis pontosan nem tudják, mert szerintem nem található évszám a készüléken, ahogy “kisember” festés sem. A fogantyú formáját érdemes megjegyezni arra az esetre, ha egy bolhapiacon belefutnánk…

 

modern bialetti moka express

Egy modern kiadású, egyszemélyes Bialetti Moka Express. Itt már nem található gravírozás, csak festés. Nálam is járt ilyen, ami csak festve volt. Bár ez a készített kávé aspektusából nyilván teljesen irreleváns, azaz “tökmindegy”. Valahogy mégis az az érzésem, hogy ezeket már nem fogjuk majd akkora becsben tartani 50 év múlva. (Bár ezt sosem lehet kizárni.)

 

Kanyarodjunk vissza a vásárban talált egyedre. Önmagában az, hogy nincs logo a kávéfőzőn, még nem jelenti azt, hogy régi széria. Hiszen csak festékről van szó, ami akár az újról is ledörzsölhető. Szerencsére a “beütők” és a gravírozások is árulkodnak, vagy a bakelit fogantyúk, a szűrő, a kosár is, illetve találtam még valamit, ami eltér az általam ismert modernebb Moka Express-től, a kávé kifolyó nyílása:

 

régi vintage bialetti moka express

 

Ugyanakkor évszámot sehol sem fedeztem fel rajta, így teljes bizonyossággal nem tudom, hogy mikor gyártották. Csak sejtem, hogy régi sorozatból származik. Még egy fotó a belső állapotokról:

 

vintage régi bialetti moka exress

A kávét tartó kosár és a zaccot visszatartó szűrő sem így néz ki az újabb Moka Express-en.

 

Az alsó fél belülről nem túl szimpatikus, de jobban megvizsgálva csak vízkő lerakódások vannak benne, nem kráteresedett az alumínium.

A gyűjteményem régi tagja egy ugyancsak egyszemélyes Moka Express, amit az Apropó, Bialetti… cikkben mutattam be, szintén még alsó festéses, de már minden más tekintetben a most talált kélszüléknél frissebb kiadás. (Pl. a kosár, a kávé kifolyó nyílása, a fedélben található írások erre engednek következtetni.)

 

Külső polírozás

A külső esztétika javításánál az egyik fő szempont az volt, hogy ne veszítse el teljesen a régi jellegét. Nagyon finom csiszóló vászonnal és géppel az alu külső korrózióját teljesen el lehetett volna távolítani, majd polírozással az egészet fényessé varázsolni. Ehelyett a csiszolást elhagytam, csak políroztam. Ez ugyan megújítja a külsőt, de a mélyebb korrózió nyomait nem tünteti el teljesen, csak tompítja.

A polírozáshoz egy állványba fogott fúrógépet, polír korongot és kék Bosch polírpasztát használtam:

polish bialetti moka express

Az első lap polírozása után megálltam a fotó kedvéért. Jól láthatóan lényegesen fényesebb ez az oldala, míg a mélyebb korrózió nyomai megmaradtak.

 

A belső alkatrészeket is ezzel a módszerrel dolgoztam meg:

polírozás bialetti moka express

A kosár polírozása.

 

Belső takarítás

A kávéfőző belső takarítása nagyobb kihívást jelentett. Ez ugye alumínium, ami meglehetősen érzékeny a vízkőoldó vegyszerekre. Márpedig én semmiképp nem szerettem volna, hogy az alu sérüljön.

A belső tisztításához 3%-os foszforsavra esett a választásom. Akartam már tenni vele egy próbát amúgy is. Sokszor kérdezik tőlem, hogy alubojlert mivel-hogyan vízkőtlenítsenek, és általában a citromsavat ajánlom, ami kevésbé bántja az alut, cserébe nem igazán hatékonyan eszi a vízkövet sem. Állítólag a foszforsavval kíméletesen tisztítható az alumínium, a vízkővel viszont rendesen elbánik.

Mondjuk ez egy eléggé extrém szituáció volt. Egyelőre nyugodt szívvel senkinek sem ajánlom, hogy nagy becsben tartott kávéfőzőjébe csak úgy beletöltse, mert nálam azt olvasta. Őszintén fogalmam nem volt, mi lesz ebből a kísérletből. Jobb az ilyesmit nem kockáztatni, főleg egy eddig általunk nem használt vegyszerrel kapcsolatban. Tehát ezt most ne úgy kezeljétek, mint egyértelmű tanácsot az alu alkatrészek vízkőmentesítésére. Erről majd akkor tudok érdemben nyilatkozni, ha nagyobb tapasztalatom lesz vele, ez itt az első eset, amikor használtam.

És még valami: savval csak óvatosan. Ez nem vicc. Nem szeretnék valódi elrettentő fotókat betenni ide, mire képes az emberi szervezettel egy izmosabb foszforsav oldat. Csak odafigyeléssel és védőfelszereléssel nyúljunk akármilyen savhoz. (Szemüveg, maszk, kesztyű, hosszú ujjú-szárú ruha.) Bár most 3%-os oldatot használtam, ami nem számít kifejezetten veszélyesnek, de ezt egy 50%-os savból állítottam elő, ami könnyedén kórházba juttathatja az embert.

 

alien acid issue

Részlet az “Alien” című filmből.

 

A savazás szépen működött, nagyon kíméletes volt a 3%-os oldat. ~15 percet hagytam benne állni, az elszíneződések egy részét eltávolította (főleg a zöldes és fehér korróziót), illetve a vízkő is eltűnt belőle. Valamennyi sötét színű lerakódás megmaradt. Ennél jobban már nem szabad tisztítani, és nem is szükséges. A tisztítás előtt volt egy kis dohos szaga is az alsó résznek, ami már csak emlék, szerencsére.

 

bialetti moka express renovation

Az alsó rész a foszforsavas kezelést követően. A sötét részek talán még kopnak majd a törölgetések után, de én ennél jobban már nem mertem tisztítani.

 

A végeredmény

Ilyen lett a kis Bialetti Moka Express a kezeléseket követően:

Bialetti moka express renovation

Az én szememnek gyönyörű…

 

vintage bialetti moka express

 

vintage bialetti moka express

 

vintage bialetti moka express

 

vintage bialetti moka express

 

Készítsünk egy mokkát

Az első két főzetet egy ilyen kezelés után ÖNTSÜK KI. (Igen, a lefolyóba.) Akkor is, ha alaposan elmostuk előtte. Fémes íze lenne és ezzel elkerülhetjük a vegyszermaradványok szervezetbe jutását.

Bitang jó kávét csinál ez régi Moka Express. Nem teljesen korrekt módon összehasonlítva a modern Moka Express-el, (mert csak az emlékeimből merítkezem,) szerintem markáns a különbség. Lehet, hogy az is jó, az is szépen jön le, meg minden. De ezzel valahogy a kávé annyira gazdag volt, annyira ízes, annyira karakteres. Létezik ez? Mégis mi a fenétől ízlik jobban a kávé ebből, mint egy újból? Nonszensz. Íme egy sorozat, a kávéfőzésről:

 

vintage bialetti moka express brew process

Várakozás…

 

vintage bialetti moka express brew process

Itt indult meg a kávé. Sajnos pont lecsúsztam az első cseppről, nem fókuszált a gép elég gyorsan.

 

vintage bialetti moka express brew process

Szép lassan jön kifelé a kávé, ha végignézitek a sorozatot, nagyjából végig ugyanabban a tempóban.

 

vintage bialetti moka express brew process

Az Inpunto tesztből megmaradt babokat használam fel. Már nem volt éppen friss és alaposan meg is lett szellőztetve, de még így is kiválóak voltak a színek, illatok.

 

vintage bialetti moka express brew process

A vége felé. Itt már kellően világos a távozó folyadék ahhoz, hogy leemeljem a tűzhelyről. A legvégét nem szeretném bele. Nem lett olyan bőséges a crema, mint amit ITT készítettünk, de ez most nem is volt elvárás egy nem túl friss blend-től.

 

Az Inpunto teljesen más volt, mint presszógépen. Most kevésbé testes, a crema is hiányzik, ugyanakkor hihetetlen illatos és zamatos kávét kaptam. Amolyan gyümölcsös-csokis, intenzív égetett karamellel. Tényleg nagyon ízlett. Megbecsült helye lesz ennek a kis Bialettinek a gyűjteményemben.

 

Hm, ez érdekes

Észrevettem valamit a működésével kapcsolatban, ami hááááát nem emlékszem, hogy a modern Bialettimen is így lett volna. Tényleg régóta nem használtam új Moka Express-t (az enyémet eladtam anno, mert román volt és találtam egy régi olaszt), szóval semmi sem biztos.

A biztonsági szelepe ennek a kis készüléknek nálam minden alkalommal kinyit. Amikor elkezdi kifújni a gőzt, akkor lehet figyelni, mert pár másodperc múlva indul meg a kávé. A biztonsági szelepben itt egy golyó található a készülék belső része felé, aminek egy rugó tart ellen. Az ujjammal is könnyen el tudom mozdítani. Bizonyos nyomásnál ez a golyó elmozdul és így a felesleg arrafelé távozik, ezzel szabályozva a kávéfőzőben kialakult nyomás maximumát. Nekem nagyon gyanús, hogy nem mindegyik működik így. Legalábbis ami nekem volt, abba olyan szelepet szereltek, ami “csak egyszer” nyit ki. Biztonsági szelep az is, nehogy felrobbanjon a kávéfőző, ha dugulás van, de ha egyszer kinyitott, cserére szorul. Sosem láttam gőzt távozni belőle. Kíváncsi lennék, hogy jól emlékszem-e. Mert ennek – megintcsak ideírom: szerintem – igenis fontos szerepe van, hogy jó kávé készüljön. Főleg abban, hogy egyenletes sebességgel jöjjön le az a ital, és ne gyorsuljon be attól, hogy megnő a nyomás.

Ennek az emlékemnek egyébként ellentmond a következő videó, ahol pont egy olyan modern, festett logós Moka Express biztonsági szelepét láthatjuk, ami hasonlóan működik az enyémhez. Kávé készítés közben kinyit és gőz távozik belőle:

 

 

Kicsit keresgéltem a külföldi fórumokon is, kevés sikerrel. Egyedül a coffeesnobs.com-on találtam valakit, aki azért cserélne szelepet az övében, mert azt “egyszernyílóssal” szerelték.

 

bialetti valves

Bialetti szelepek. Forrás: coffeesnobs.com.

 

Szóval ez érdekes dolog. Az “állandóan kinyíló” a működési módot előnyösebbnek tartom. Ebben is lehetnek különbségek az egyes gyártósorokon, vagy országokban készült példányok között? Nem lepődnék meg. (Kíváncsi lennék a véleményetekre, ha van kedvetek, hozzászólásként a cikk végén írjátok meg.)

 

Karbantartás tanácsok

Plusz ott van még a filozófiám is az alu kotyogók tisztításával kapcsolatban:

  • Ne használjunk mosogatószert, csak folyó víz alatt, kézzel mosogassuk el, közvetlenül kihűlés után. (A kihűlés is fontos, forró alut nem szeretek folyó hideg víz alá tartani, mert mikro méretű repedéseket okozhat.)
  • Ne dörzsöljük szivaccsal.
  • Mosogatás után puha ronggyal törölgessük át.
  • Ne szereljük össze, külön tegyük félre a két felet és a kosarat. (Összeszerelve tárolni csak teljesen átszáradt állapotban szabad.)

Ha így járunk el, sokáig szép állapotban marad a kotyogó belvilága is, mert nehezebben alakulnak ki csúf korróziók. A mosogatószer mellőzése miatt egy vékony olajos filmréteget fog képződni a készülék belső falán a kávétól. Erre tekintsünk inkább védőrétegként és ne koszként. A mosogatószer használata ezt eltávolítaná.

 

Végezetül pár érdekes Bialetti fotó

bialetti moka steam

Ha jól értelmezem, ez egy Moka Expressre tekerhető tejhabosító feltét. Modern cucc, néztem róla videót, amin roppant mód gyenge minőségű tejhabot készítettek vele. Jópofa, bár számomra ssak érdekesség.

 

Bialetti 1919

Egy 1919-es fotó, amin a Bialetti gyárban öntögetik épp a Moka Express-t.

 

bialetti billboards

Bialetti reklámtáblák az út mellett, Milánó. (Dátum ismeretlen.)

 

Bialetti

Óriási Moka Express reklámtábla, Milánó. (Dátum ismeretlen.)

 

vintage bialetti advertisement

Korabeli Bialetti reklám a kályhához kötözött asszonykával. Moka Express-t reklámoz (amin nem található festés).

 

 

 

14 hozzászólás

Hozzászólás hozzáadása
  1. Kerecsanin Milán

    Kedves Károly!

    Ecettel nem lehet az alumíniumot tisztítani?

    Wikipedia ezt állítja:

    “Az ecetsav számos fémet megtámad, többek között a vasat, magnéziumot és cinket, melyekkel hidrogén fejlődése mellett fém-acetát sókat képez. Az alumínium felületén, oxigénnel érintkezve vékony alumínium-oxid réteg képződik, amely ellenáll az ecetsavnak, így az ecetsav alumíniumból készült tartályokban szállítható.”

    Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ecetsav

    Válaszát előre is köszönöm!

    Tisztelettel,
    Kerecsanin Milán

    1. Kedves Milán,
      nem szoktam ecetet használni kávégép vízkőmentesítéséhez, mert nagyon benn marad a szaga.

  2. Pejkó Gábor

    A gyártási év megtalálható a felsô szûrô alatt.
    Képeket róla az olaszpresszó facebook oldalon található linkhez kommenteltem.

  3. Kedves Károly!

    Rozsdamentes acél bojleres presszógép vízkőtlenítéséhez tudja ajánlani a foszforsavat? (ha igen, milyen töménységben?)
    Eddig citromsavat használtam hozzá, amiről az Ön írása mellett több helyen is olvastam, hogy igazából gyenge, csak egy részét oldja le a vízkőnek.
    Köszönettel,
    Péter

    1. Kedves Péter,
      nem próbáltam soha acélbojleren (meglehetősen ritkán van nálam ilyen gép). Véleményem szerint acélbojleren nyugodtan lehet használni normál kávégépekhez használatos vízkőoldót (Pl Pully). A citromsavat inkább csak az alubojler esetén szokták ajánlani. Én magam a foszforsavat csak akkor használom, ha egy bojler szét van szedve. Spray formában ráfújom a felületre, nagyon hatékonyan távolítja el a vízkövet.

      1. Köszönöm, ennek a Pully-nak mi a ‘hatóanyaga’egyébként?

        1. Sajnos nem tudom, ez gondolom titok a gyártó részéről. Annyi van feltüntetve a zacskón, hogy “biodegradable acid”.

        2. Üdv Mindenkinek!
          Én most vettel “Puly Cleaner”-t. A piros, 30 grammos, tasakos kiszerelést.
          Összetevők: citromsav, almasav, nitrium-citrát
          1 liter vízzel kell feloldani. Most fogom először kipróbálni.
          További szép napot, és finom kávét mindenkinek! 🙂

          1. Kedves Péter, köszönjük.

  4. Kedves Blogger! Kedves kommentelők!
    Köszönet a zseniális posztokért és a szuper hozzászólásokért, sosem gondoltam volna, hogy ennyit lehet tanulni a Mokakról! Tényleg szuperek vagytok! Csiszoltok, szilikonoztok, stb… hatalmas! 😜
    Egyetlen egy dolgon gondolkodom, mi ez a mosogatószer ellenesség? Miért ne? Nem használok gyakran Bialettit de azért néha igen és olyankor egy alapos, nem dörzsis, kézi mosogatást kap. Olyan, mint újkorában… semmi jelét nem látom vagy érzem, hogy ne szabadna szerrel mosogatni. A kávéfilmről pedig azt gondolom, avas vagy egyéb nem kívánatos ízeket hordoz és egyáltalán nem kívánatos dolog egy kávés eszközön. Szerintetek?

    1. Három főzés után olyan alacsony szintre kerül az alumínium szintje a lefőtt kávéban, mintha rozsdamentes ötvözetben lett volna főzve, vagyis azért érdemes békén hagyni a kialakult oxidréteget és a kávézsír bevonatot, mert véd a túlzott alumíniumbevitel ellen.

      https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5388725/

      A magas hőfok véd az avasodás ellen, én át szoktam törölni papírtörlővel, így foltmentesen szárad.

  5. Grabant Ilona

    Tudnátok abban tanácsod adni, hogy mivel lehet felújítani a fényevesztett, megmattult bakelit fogantyúját?

  6. Sziasztok, esetleg van arra tippetek, hogy a figyelmetlen albérlő által mosogatógépben elmosott bialettit hogyan lehetne fényessé varázsolni?Illetve elveszett a fedél nyitó bakelit fogantyúja, ilyet be lehet valahol szerezni? Köszi a tippeket, ha van!

    1. Nézd, polírozó gépen meg lehet csinálni, fehér polírpasztával tükörfényesre. De szóval ehhez kell egy polírgép. ha van esetleg karosszériás ismerősöd, neki talán van. vagy legalább egy asztali köszörű, polírkoronggal.

Hozzászólás a(z) András bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

✉️ KAPCSOLAT  🔒 ADATVÉDELEM  🌎 OLDALTÉRKÉP  facebook