A napokban kezdek kipróbálni egy nagyon egyszerű vízlágyító párnát, magát a terméket szeretném bemutatni a bejegyzésben, mert sokunknak problémát okoz, hogy otthoni körülmények között a kávégépnek megfelelő lágy vizet előállítsuk. A párnát a Bilt cég különböző méretekben gyártja, hogy mindenki kiválaszthassa a megfelelőt.
Bilt – Oscar
Működési elve szerint a magnézium és kalcium ionokat köti meg és cseréli nátrium ionokra, ezzel teljesen megelőzve a vízkövesedést.
Az általam választott “Bilt Oscar 150” nevű termék a prospektusa szerint egy 2L-es tartályba helyezve a “csapkeménységű” vizet 6 óra alatt lágyítja meg kellően, vagyis érdemes este a tartályba helyezni, hogy reggelre elérhessük a kívánt vízminőséget. Ha a tartályt félig üres állapotban esténként folyamatosan feltöltjük, mindig lágy vizet használ majd a gépünk, vagyis megelőzzük vele a vízkövesedést és elősegítjük, hogy még több íz kioldódhasson az őrleményből.
A termék az alábbi csomagolásban érkezik:
Antidesign díj esélyes … 🙂 De nem nézni kell, hanem a tartályba tenni. A párna sem sokkal csinosabb, egy hálóba van varrva a lágyító gyanta, amit csap alatt átmosást követően a tartályba kell helyezni:
Csak olyan gépeknél használható, ahol teljesen nyitott a víztartály (pl Gaggia-k).
A csomagolás feliratai szerint 18 hónap a szavatossági ideje (gyártástól számolandó) és 250L vizet tud meglágyítani, vagyis számításom szerint az én otthoni felhasznált vízmennyiségemet megbecsülve kb fél évig lesz működőképes. Szintén a feliratok szerint nem regenerálható, vagyis cserélni kell. Az Oscar 150 párna ára ~3-4000 Ft körül mozog.
Külföldi fórumokon utánaolvastam ennek az eszköznek, meglehetősen vegyes a megítélése. Vannak akik szerint mivel a tartály aljában van a párna, nem fogja konzisztensen lágyítani az összes vizet. Mások szerint 7000 csapolást végeztek egy párnával és egyáltalán nem vízkövesedett a gépük. Továbbá azt tanácsolják, hogy ha a víztartályon (a vízszint környékén) vízkövesedés látható, cseréljük ki a párnát, illetve vegyünk akvarista szaküzletben vízkeménység tesztelő csíkokat (legolcsóbb tesztelési metódus) és hetente ellenőrizzük vele a kávékészítéshez használatos vizünket. (Ez utóbbit egyelőre kihagyom, de a tartályon megjelenő vízkövesedést talán tényleg érdemes figyelni)
Egy további érdekesség:
Forralással a budapesti csapvíz 5-6 nk°-kal lesz lágyabb (forralás nélkül 10-16 nk°). A forralás során kivált kalcium már nem oldódik fel újra a vízben így nem károsíthatja presszógépünk alkatrészeit. Az így előállított víz keménységét tekintve bármelyik presszógépben felhasználható, nem káros.
Ha tetszett az írásom, mondhat köszönetet a megosztásával:
Szeretném megtudni,honnan lehet rendelni Bilt Oscar vízlágyítót kisgépekbe?
Én a danetti.hu-tól szerzem be.
Köszönöm.
Megnéztem,de sajnos nem találtam.
Szerintem hívd fel Őket, szerintem biztos van nekik. Kicsit tényleg nehézkes a webáruházuk, de segítőkészek amúgy.
Értem.Oké.
Köszi
Szia, azt írtad, hogy csak teljesen nyitott tartályokkal működik.
Ezzel semmi képpen nem lenne jó, igaz: http://www.1st-line.com/store/pc/catalog/Lelit/MC084_detail.jpg
Lelit PL41TEM
Ehhez a tartályhoz nem tudom ajánlani. Nehezen férne be a zsák és nehéz lenne kibányászni belőle.
Mit érdemes helyette használni. Én egyébként ezt találtam alternatív megoldásként, ha minden igaz nem sokára érkezik is belőle Szegedre az AVX-hez.
http://espresso.lelit.com/accessorygroup/5
én még mindig nestlé vera vizet használok semmilyen vizkő nem csapódik ki a tartály oldalán, bár lassan már sehol nem lehet kapni, betankoltam belőle:)
Sziasztok!
Tudom nem egy profi gép de Philips Saeco Poemia-hoz ezt lehet használni?
Már tervbe van véve a csere de addig is próbálom a legjobbat kihozni belőle.
Köszönöm.
Üdv. Igen, lehet. Egyetlen feltétel, hogy beférjen a kis zsák a víztartály betöltő nyílásán. Nem tudom, hogy a Poemia milyen víztartállyal rendelkezik, de vannak olyan gépek, aminek a tartályán csak egy kis lyuk van a víz betöltéséhez. Ha ez nem olyan, hanem szabad a tartály teteje, akkor nyugodtan beleteheted.
Értem Köszi.
Akkor ez lesz.
Most rendeltem olyan patront, ami szétszedhető és bele lehet tölteni az Oscar vízlágyítót. Jövő héttől tehát azon gépekbe is bele lehet rakni, amiken csak egy kisebb átmérőjű vízbetöltő nyílás van.
Szia, köszi az infót, szuper hír!
Én a Boncaffe Noir KFT-től rendeltem.szerintem ez a legegyszerűbb,és legolcsóbb is,
Szia! Tisztított vizünk van /Lux/ ívó és főzéshez. Kb.100 ásványi anyag tartalomra van beállítva.
Lelit pl41tem géphez ez a víz megfelelő vagy ettől még a tartályba tegyek oscar150-et.
Szia, nem ismerem ezt a vízszűrőt, de ha van a háztartásba vízforraló, akkor nagyon egyszerű ellenőrizni. Vízkövesedik a vízforraló a víztől, vagy sem. Ha igen, érdemes lágyítani. Ha nem, akkor felesleges.
Köszönöm! Igen van, csak sokkal ritkábban kell vízkőteleníteni.A plussz lágyítás nem befolyásolja a kávé ízét? Csak aźért kérdezem mert a közel 0-ás vìzre írták egy páran a fòrumokon.