Miostar Quick Mill

Nemrégiben felújítottam két kis Miostar-t. Az egyik tulajdonképpen egy Quick Mill 0800, csak Miostar felirattal. (Tudomásom szerint a svájci piacon valamiért ezen a néven futottak a Quick Mill-ek.) Már régóta ki szerettem volna  próbálni egy ilyen készüléket, de mostanában nemigen találkozni velük. 8-10 éve még gyakori vendég volt az apróhirdetések között, mára azonban valahogy kikoptak. Átvették a helyüket más gyártók, pedig érdekesek, sok szempontból praktikusak és szerintem méltán voltak kedvelt típusok.

Amiért ki szerettem volna próbálni, mert manapság a legtöbb olasz kisgép szinte ugyanazon alkatrészbázisra épül, és a külső design mögött nagyjából ugyanaz a beltartalom. Lehet ezen vitatkozni velem, de nekem ez a tapasztalatom. (Most nyilván nem Gaggia-ról beszélek.) Az utolsó 3 gép, amit mostanság javítottam egy Lelit, egy Mokador, és egy Pavoni. Kinyitottam és ugyanazt a rézbojlert, ugyanazt a pumpát,  termosztátot stb. találtam bennük. Minimális eltérést láttam az alkatrészek elrendezésében, de lényegében egyformák voltak. (De ha a régebbi gépekre gondolok, őszintén, hány és hány gépben volt ugyanaz a Saeco rézbojler…) Nos, a Quick Mill, az ebből a szempontból teljesen más tészta. Itt gyakorlatilag minden egyedi. A kapcsolók, a termosztát, a thermoblokk, a pumpa, stb. Érdekes szerkezet, picit a működésén is gondolkozni kellett. Tartalmaz olyan megoldásokat, amik miatt nekem nagyon tetszik a koncepció. (Még akkor is, ha egyes pontjait én nem így építettem volna meg.) No de lássuk a gépet.

 

Miostar Quick Mill 0800

quick mill 0800 mio star

 

A design nagyon letisztult és még mai szemmel is modern és elegáns. Látszik, hogy retro gép (lásd a barna színhasználatot, ami ma már nem divat). De a gép meglepően pici, karcsú és elegáns. Egyetlen visszajelző lámpa található az elején és két forgatható gomb a két oldalon.

A jobb oldali gomb kapcsolja be a kávéfőzőt és egyben a csapolásokat is ezzel lehet indítani. Ezen kívül jobb oldalon található az üveg (igen, üveg és nem műanyag) víztartály is, amit kicsit kihúzva, egyszerűen tölthetünk.

quick mill 0800 mio star

 

A gép bal oldalán pedig egy potméter található, amivel a pumpa működése szabályozható. Viszonylag tág határok között be lehet vele állítani a vízhozamot, így ha túl gyors a lefolyás, le lehet vele lassítani. Ilyen megoldással ezidáig más gépen nem találkoztam. Figyelemre méltó és mindenképpen egyedi. A használat során nekem nagyon hasznosnak bizonyult.

quick mill 0800 mio star

 

Mint a fotókon is látszik, korához képest nagyon szép állapotban van. Ugyan nem karcmentes, de így is gyönyörű. (Az üveg víztartály oldalán látszik egy nagyon pici kagylós repedés, ami szerencsére nem szivárog, ez a legnagyobb sérülése.) Ettől függetlenül szétszedtem, átnéztem, de teljesen csavarokig nem bontottam szét, mert nem volt rá szükség. Egyedül a fej volt olyan, amivel foglalkozni kellett:

quick mill 0800 mio star

Fej tisztítás előtt.

quick mill 0800 mio star

fej tisztítás után.

 

De a fej tisztításánál is meg kellett állapítanom, hogy ez is nagyon ügyesen ki van találva. Kívülről le lehet bontani a fej körüli pajzsot és így könnyen hozzá lehet férni. Szintén egyedi megoldás -ha fenti fotót kicsit jobban megnézitek, szembetűnhet – hogy itt a fejtömítés is máshogy van kialakítva. A fejen található egy vájat, oda egy “O” gyűrű való és az tömít. Filléres alkatrész, bármely tömítésboltban beszerezhető.

 

Mutatok képet belülről is:

quick mill 0800 mio star inside

 

Ami a fenti fotón nem látszik jól, az a thermoblokk mérete és tömege, ami a gép méretéhez képest igen jelentős és jól méretezett. Nem réz a blokk, de amennyire tudom belül rézcső fut és azt veszi körbe az alumínium. A blokk fűtése is “betyáros”. A gép ~3 perc alatt felfűt üzemi hőmérsékletre, ami után akár rögtön csapolni is lehet, nem vettem észre jelentős különbséget az ilyenkor és a fél órával később csapolt kávé között.

Az alsó rész is szépen rendezett, a pumpa és a pumpa működését szabályozó elektronika itt található:

quick mill 0800 mio star

Nagy tisztaság van itt is a gépben. Végül ezért is nem szedtem darabokra, nem volt értelme.

 

De álljunk meg itt egy pillanatra és ugorjunk vissza a felső szekció felépítéséhez, mert van ott valami furcsa, amivel nem vagyok kibékülve:

 

quick mill 0800 mio star inside

A gép az 1-es számú szilikoncsövön szívja fel a vizet a tartályból. Ezt követően a 2-es számú tefloncsövön kerül bele a forgókapcsoló által működtetett műanyag elembe. Innen a rézcsövön kerül a thermoblokkba. A 3-as csövön viszont akkor engedi el a nyomást a gép, amikor a kapcsoló normál állásban van. (Csapoláskor tehát ez a kijárat zárt, különben nyitott. Egyfajta háromjáratú szelep megoldás.) Szerintem ez nem túl jó ötlet, mert csapolás után felszippanthat némi “szmötyit” a gép a zacc tetejéről ami ilyenkor bejut a thermoblokkba (sőt a víztartályba is). Én azt ajánlom, hogy minden csapolás után azonnal le kell szedni a kart és öblíteni a fejet. Nem szabad rajta hagyni a kart. És a havi vízkőoldó kezelés után/mellett szerintem zsíroldó vegyszert sem árt időnként átfuttatni rajta.  Ezt egyébként én is megtettem, ami után egyértelműen jobb ízeket hozott a gép. “Backflushing”-nek sajnos itt nincs értelme. Ezt az egyetlen anomáliát találtam a tervezésben, ezt leszámítva remekül ki van találva minden.

 

A géphez adott kar jópofa. Szép kialakítású, dupla kifolyóval, tényleg tetszetős. Az ipari karokhoz képest kicsit vékonyka az anyaghasználat, de így is remek minőség. Hozzám egyetlen dupla kosárral került, ami szintén meglepően jó minőségű. Olyan furcsán 58-as méret. A karba csak a “ridgeless” kosaraimat tudom beletenni (amin nincs perem kívül). A VST kosaram belemegy és tudok is vele csapolni.

 

ridged and ridgeless

Balra “ridged”, jobbra “ridgeless” VST kosarak.

 

Csapolás

Könnyű vele jó dupla ristretto-t készíteni, viszont a kávéra válogatós. Ezt úgy kell érteni, hogy a gép nem PID-elt, így fix hőmérsékleten dolgozik, ami alapból eléggé magas. Persze lehet hűtő-csapolni (sőt ennél a gépnél talán egyenesen kötelező) és így végül hidegebb vízzel is idulhat a kávé. Mégis én úgy vettem észre, hogy azokat a blendeket kedvelte jobban, amik kicsit világosabbra voltak pörkölve. Ezeken kifejezetten jó ízeket hozott. Megfelelő kávéval a crema vastag, tömör, kiváló szerkezetű. Íme pár kép egy Danetti blendről.

 

qick mill miostar brew

 

quick mill miostar brew

 

quick mill miostar crema

 

Hőtartása kiváló. Vagy egyáltalán nem, vagy csak a csapolás legvégén kapcsol be a fűtés. A Vibiemme-hez képest, amit mostanában használok a karamell-csoki jegyeket hajlamos felerősíteni és a gyümölcsösöket elnyomni. De a kapott ital komplexitása egész jó, főleg a gép árszintjéhez képest.

Összességében tehát egy nagyon jó kis masinát ismertem meg ebben a Miostar Quick Mill-ben. Egyedi megjelenésű, elegáns, kifejezetten szép gép. Jól mutat a pulton, egy darabig gondolkodtam is azon, hogy megtartom második gépnek, mert mégsem egy mindennapi darab. Hátrányait (nincs gőz, illetve a furcsa “háromjáratú” megoldás) bőségesen feledteti egyéb készségeivel, ami miatt jó szívvel ajánlom ezt a típust, elsősorban belépő szintű, de igazi presszókávé készítésére.

 

9 hozzászólás

Hozzászólás hozzáadása
  1. Szia,

    Küzdök egy ilyen géppel (illetve egy 0625-el), nem sikerül vele tisztességes kávét főznöm.
    Irtad hogy a potméter neked hasznosnak bizonyult. Ezt kifejtenéd? Csapolás közben változtattál az állásán, illetve tudod még, hogy nagyjából milyen beállitáson használtad?
    Írtad, hogy a világosabb blendeket kedveli. A szemcseméretre, illetve hogy mennyire kéri a tamperelest esetleg még emlékszel?

    Köszönöm,
    István

    1. A potmétert arra használtam, hogy lassítsam a csapolást. Ha a daráló beállítás neadj nem volt épp jó a géphez, vagy kávéhoz (van itthon egy rakás gép, folyamatosan állítanom kell a darálón), és túl gyorsan jött volna le a kávé (az elején látom már), akkor tudtam vele valamennyit lassítani a lefolyáson. De mindig 100%-on kezdtem a potival. A gép eleve egy kicsit “sárkányos” (értsd: hajlamos túlmelegedni és gőz jön a fejből) , ezeket ajánlott hűtőcsapolással használni. Ha elfelejted, megéghet a kávé. Én ezért írtam, hogy világosabb blendekkel jobban viselkedett. Ott nagyobb a tartalék ebből a szempontból, az eleve sötét pörkölés sajnos kevesebb hőtől is könnyebben megég. A szemcseméret kérdésre nem lehet szerintem érdemben válaszolni, mert minden egyes kávéhoz más beállítás kell.

      1. Szia,

        Köszönöm a választ, sikerült jót főznöm!
        Azt hiszem a kulcs kifejezés itt számomra amit abszolút teljesen máshogy gondoltam, hogy te 100%-os potról indultál. Én pont hogy 0-ról. Ne kérdezd miért az gondoltam az lesz a jó.
        És mikor nem folyt rendesen kezdtem azon agyalni, hogy talán túl finomra őröltem a kávét, vagy től tampereltem.
        Tényleg nagyon forró a gép, amikor teljesen felmelegszik ki is gőzöl. Hűtőcsapolást mindig csinálok – azt még be kell lőnöm hogy milyen hosszút, dupla ristretto-nal már félúton bekapcsol a fűtés.

        Folytatom a kisérletezést, de ez tényleg egy nagyon jó kis gép.

        Köszi a választ meg a cikket is – ez vett rá hogy végülis ezt a gépet válasszam.

        Üdv,
        István

  2. Üdv!

    Nekem is van egy ilyen kis gépem és nagyon szeretem. Tényleg pár perc alatt üzemkész, a főzés után a zacc teljesen száraz a karban, a kis ötletes szelepnek köszönhetően. Olvastam olyat, hogy ennek a gépnek is jót tenne az ovp szelep beépítése. Én nem nagyon látok ebben logikát, a potméter miatt. Erről mi a véleményed?

    1. Szia, én nem alakítanám át. Valószínűleg egy állítható OPV jót tenne a gépnek, de ha eredeti állapotban van, szerintem úgy értékesebb. (Előnyösebb, ha a pumpa teljesítménye nincs visszafogva, de a nyomás OPV-vel van maximalizálva.)

  3. Kedves Károly!

    Van egy QM 820r gép, pontosabban a típusa Poccino Stretta de Luxe, de ugyanaz, ha jól tudom, a német piacra gyártották ezzel a névvel, és az a gond, hogy kávé csapolásnál is a gőzcsövön nyomja a vizet. Elvileg van bent egy (váltó)szelep, ami gyanítom tönkrement, cserélni kellene, de nem tudom hol kezdjek neki a keresésnek. Ez már újabb típus lehet, mert nincs benne potméter, illetve tekerőgomb helyett is külön kapcsolók vannak rajta a bekapcsolásnak/gőznek/csapolásnak.

    Köszönöm: János

    1. Kedves János, erre nem tudok válaszolni. Sajnos nem ismerem ezt a gépet, így nem tudom, hogyan működhet. Én ilyenkor magamnak szét szoktam szedni, hogy megértsem a működést, de ha ön nem rutinos kávégép szerelő, akkor ezt nem ajánlom. Keressen fel egy megbízható szervizt. Véleményem szerint egy solenoid szelep az a “váltó szelep”, ami ha nem túl speciális, könnyen cserélhető. (De lehet “zsebbe nyúlós” tétel is, típustól függően akár ~10e Ft-os az alkatrész + munkadíj.) Én nem tudom elvállalni a javítást.

      1. Kedves Károly!
        Köszönöm a választ. Igazából most került hozzám a gép. Szerencsére a youtube-on egy kis fórumos segítséggel találtam hasznos videókat. Innen, illetve szétszerelést követően vált világossá a gőzkar működési elve. Azaz a gőzkar ki-, ill. befordításával együtt ez egy kis dugattyút, csapot működtet, ami ha a gőzkar alaphelyzetben, azaz befelé fordítva áll, akkor a fejegység felé, ha kifordítom, akkor a gőzkar irányába tereli a vizet. Ötletes megoldás, ami kissé beragadt állásában, de kipucolást követően most már rendben van. Mindemellett figyelni kell rá, egyben a gép egy gyenge pontja is. De az nagyon tetszik benne, hogy a Gaggiával ellentétben rendkívül halk gép, így reggel sem kell lemondani a kávéról. 🙂

  4. Kedves Károly!
    Köszi a remek leírást!
    Most várom a használtan vett 0820-as Quick Mill gépemet, amire majd vár egy alapos karbantartás. Valószínű testvér típus a cikkedben szereplő masinával. A konstrukciós elemzésedre küldenék egy videó linket, 6p15-nél mutatnak egy visszacsapó szelepet, nem lehet, hogy a Tiédben is van/volt egy ilyen?… csak mert ez megakadályozza a zacc tetejéről a visszaszennyezést…
    https://youtu.be/DF70ap-hB2w
    Üdv Robi

Hozzászólás a(z) Robi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

✉️ KAPCSOLAT  🔒 ADATVÉDELEM  🌎 OLDALTÉRKÉP  facebook