Gondolatok az alumínium bojler körül

Szeretném körbejárni pár mondatban, miért nem preferálom az alumínium bojleres gépeket. Ezzel az írásommal nem feltétlen leszek népszerű, elsősorban a Gaggia tulajdonosok fognak most utálni. Ezért már itt az elején hozzáteszem: ez az én véleményem és tapasztalatom, másoké ettől eltérhet.
Az évek során elég sok háztartási presszógépet újítottam fel, javítottam meg, vagy csak tartottam karban. Mindenféle bojlerrel találkoztam már. Volt köztük sok alu, pár rozsdamentes acél, de mostanában inkább a rézbojleres modellekre álltam rá. Otthon, saját célra már régóta nem használok alubojlerrel szerelt gépet. De miért is nem?

Az alumínium első blikkre akár jó bojler alap is lehetne. Kiválóan vezeti a hőt, ezért gyorsan felmelegíthető a kívánt hőfokra. Merev, olcsó és könnyű anyag. Ipari megmunkálása is viszonylag egyszerű, így presszógépekhez olcsón állítható elő belőle bojler. A trendek viszont ezt valamiért nem igazolják. Ha megvizsgáljuk, hogy hány neves presszógép gyártó cég használja ma már az alumíniumot bojler alapanyagnak, akkor valamiért azt tapasztaljuk, hogy elfordultak tőle a gyártók. Manapság még a Gaggia is, pedig ők aztán tényleg a kezdetek óta az alumíniumot választották, mégis a legújabb Classic modelljükben már acélbojlert alkalmaztak. Vajon mi lehet ennek az oka?
Akármilyen hátrányt is kezdek el boncolgatni a cikkben, ne legyenek illúzióink: a közös mozgatórugó a pénz, a gyártókat csak egyetlen dolog motiválja: minél többet keresni. Ha az egyik bojler alapanyaggal több pénzt tudnak majd keresni, azt fogják választani.
No, szóval milyen problémák szoktak felmerülni az alubojler körül?

Egészség

Az Alzheimer kórt kapcsolatba hozzák az alumíniummal. Kutatók azt vették észre, hogy az Alzheimerben szenvedő betegek agyában a normálisnál magasabb az alumínium koncentrációja. 1960-ban végezték az első kutatásokat ezzel kapcsolatban, de a mai napig nincs meggyőző bizonyíték arról, hogy ténylegesen ez okozza magát a kórt, vagy ez csak egy másodlagos jelenség. Mindenesetre többek között ennek is köszönhető, hogy az élelmiszeripar elfordult ettől az anyagtól. Kevésbé használatos edények és evőeszközök alapanyagaként, mint a nyolcvanas években volt. (Érdekesség: gondolom mindenki tudja, hogy a sörös doboz alapanyaga alumínium. Akkor ott hogyhogy nem okoz problémát? Nos, az internet szerint a gyártás során a sörös dobozok belső felszínét egy epoxy alapú felülettel vonják be. A sör valójában soha nem érintkezik az aluval.)

Városi legenda, vagy sem, a Gaggia kiadott egy nyilatkozatot, miszerint méréseik szerint a csapvíznek, amit a kávégépbe töltünk, magasabb az alumínium tartalma, mint az eszpresszónak, amit ebből készítünk. Vagyis a kávézacc egyfajta szűrőként funkcionál és visszatartja az alumínium jelentős részét. Annak ellenére, hogy nem tudom ide becsatolni, mert égen-földön keresve sem találom most a neten, de pár évvel ezelőtt saját szememmel olvastam ezt az iratot egy angol nyelvű oldalon. Ha valaki megtalálja, szépen kérem, küldje el a linket.

Én nehezen hiszem ezt el. Nyilván a Gaggia nem hozakodhat elő olyan kutatási eredménnyel, hogy bizony károsak az alu bojlerrel szerelt gépeik. Azért legyünk reálisak, ilyen eredményt senki nem várna… másrészt az én fejemben valahogy az a kép alakult ki, hogy molekula méretekről beszélünk, amit szerintem a kávézacc nem tud visszatartani. Persze tévedhetek, de az a helyzet, hogy én magam erről nem tudok meggyőződni, így a kétség bennem marad. Az oké, ha egy homokszem méretű darab leválik a bojlerből és véletlenül kijut a vízzel a fejre, akkor azt a zacc megfogja. No de mi van ezekkel a homokszem méretű darabkákkal a gőzcsövön? Akinek volt már alubojleres gépe, próbálta már azt, hogy egy fehér konyhai törlőpapírra rányitja a gőzcsapot? Látható rajta valamilyen szennyeződés? Én szoktam, és bizony nem mondhatom, hogy soha nem jön semmi nem odavaló. Ilyen kis fekete szemcsék, amik eredete igencsak aggályos:

69dcm32

Ezek a gőzzel távozó apró, homokszem méretű darabkák biztos jelei az alu korrodálódásának. Senki nem akar a tejhabban ilyet.

 

A következő bekezdés előtt nézzünk meg pár csúnyább alu bojlert belülről:

gaggia aluminium boiler

Itt jól látszódik, hogy lepattogzott a bojler anyagából.

 

gaggia aluminium boiler

Elhanyagolt Gaggia bojler

 

Ez sem túl guszta...

Ez sem túl guszta…

Ez a jelenség nem csak a Gaggia alu bojlereket érinti, de nem ám. Sőt! A Gaggia alu bojlerei szerintem messze a legjobbak. Ez is alu:

non gaggia alu boiler

 

Én nem vitatkozom azzal, aki szerint az övé nem így néz ki, mert lágy vizet használ és odafigyel, stb… Én csak azt tudom mondani: amiket én szétszedtem, azok között nagy arányban fordult elő, hogy a bojler falát láthatóan kikezdte valami. Hasonlóan, mint ahogy a fenti sorozatban a legelső fotón szerepel. Ez a legutolsó fotó már nagyon brutál, inkább csak az elrettentést szolgálja, a sorozat első fotójára tudnám azt mondani, hogy az általam szervizelt gépek közül az az átlagos.

Ha az alumínium tényleg kioldódik a vízbe és ennek vannak egészségtelen hatásai, akkor ezt szerintem csak fokozza az, hogy a bojler hevítve, melegítve van. Sőt. Reggel bekapcsoljuk a gépet, készítünk egy presszókávét, majd kikapcsoljuk a gépet. A víz benn marad a bojlerben. Másnap reggel újra bekapcsoljuk, az előző napi vizet újra felmelegítjük (vizuálisan próbáljátok meg elképzelni, hogy benne állt a víz egész éjjel egy olyan bojlerben, ami a fenti fotón látható), majd abból készítünk kávét. Oké, pumpálunk friss vizet is a bojlerbe, de az csak keveredik az előző napival, valójában nem a friss vízből csapoljuk az italt. Mondja valaki, hogy ez tényleg nem egészségtelen.

(Megjegyzés: azt ne gondoljátok, hogy rézbojler nem lehet undorító belül. Abból is láttam már eleget ahhoz, hogy azt tanácsoljam: ha valaki használtan vesz kávégépet, használat előtt nézesse át valakivel.)

A Gaggia-nál van egy másik alu alkatrész is a fejben, a vízosztó elem. Én sajnos ezeken is szoktam látni, hogy szétmállott. Pl:

Gaggia vízterítő elem

Gaggia vízterítő elem

Az alu bojlerek számomra másik nagy hátránya a

 

Nehézkes karbantartás

Mit értek ezalatt? Egy jól karbantartott presszógépet ajánlott havonta vízkőmentesíteni. Oké, ez természetesen használati gyakoriság függvénye is, de irányadásnak jó. Egy rézbojleres gépet viszonylag kockázatmentesen vízkőmentesíthetek bármelyik kávégéphez készült vízkőoldóval. Eddig sosem sikerült kárt okoznom vele. Használhatok erősebb koncentrációban is ilyen vegyszereket, ha a vízkő mennyisége azt megköveteli. Sőt, a felújítások során néha belefutok rusnyán vízköves cuccokba is, amit nem is elég beáztatni, néha fel kell tennem tűzhelyre forralni vízkőoldóban (ez a leghatékonyabb mód és ilyet KIZÁRÓLAG nyitott ablaknál szabad, különben életveszélyes). A réz mindezt nagyon jól elviseli. Egy rézbojler gyakorlatilag örök darab. Talán pont ez okozza, hogy rézbojlerből sokkal ritkábban találkozom olyannal, ami belül rossz állapotban van. Leginkább a fűtőszálakra szokott lerakódni vízkő, ami lepattogzik a bojler aljába. Ugyanakkor a bojler fala rendben szokott lenni.

De itt mi most az alu bojlerekről beszélünk. Ezeket sokkal kockázatosabb vízkőmentesíteni. Nem mindegy mivel csináljuk, nem mindegy milyen erősségű oldattal, mennyi ideig stb… Az alu olyan könnyen erodálódik, hogy közismerten TILOS Brita kancsós vizet (!) használni hozzá, mert korrozív a hatása az alubojler falára. (Pedig ez “csak” víz.) Ha már a Brita víz képes erre, akkor mit tesz vele a nem megfelelő vízkőoldás? Sajnos képes „megenni” az alumíniumot.

Mindjárt mutatok erre egy aktuális példát. Jelenleg egy Euromax President típusú gépezetet javítgatok, ami egy kevésbé ismert, eredeti olasz gép. Egy Iberital Challenge (vagy Imat LUX) darálóművel van összeépítve közös házba. Olyasmi, mint a Lelit darálós gépe, vagy amit én is mutattam már itt a bologon a Salda Napoletana. Viszont ez a gép érdekesen sokkal kisebb méretű. Amazokban a hellyel sokkal nagyvonalúbban bántak, itt nagyon passzent minden. Vannak jó dolgai, és látok benne fantáziát. Gondolkodom is rajta, hogy nekiállok az átépítésének, szeretném kihozni belőle a maximumot.

Euromax President

Az Euromax President

Nos ebbe a gépbe eredetileg egy alubojler került beépítésre. Azt tudnotok kell, hogy a gépen elég kevés kopás jellegű használati nyom van, pl. kapcsolók/gombok nincsenek felfényesedve és a darálókéseket sem kellett cserélnem. Tehát maga a gép még nagyon sok használatot kibírt volna, de az alu bojler már megadta magát. Íme:

Az Euromaxx President feje. A felső szűrő alatti rész teljesen szétmállott. A szűrőt a menet ugyan megtartja, de feladatát már nem képes ellátni. Hová tűntek a hiányzó részek?

Az Euromax President feje. A felső szűrő alatti rész teljesen szétmállott. A szűrőt a menet ugyan megtartja, de feladatát már nem képes ellátni. Hová tűntek a hiányzó részek?

Vélhetően itt a nem megfelelő vízkőoldózás okozhatta ezt a problémát. Legalábbis remélem, mert olyan mértékben tűnt el az alumínium a fejről, hogy az már botrány. A bojlerbe belenézve pedig ez fogad:

_IGP0002

Ez a hófehér cucc, ami nagyobb mennyiségben látható az aljában nem vízkő, hanem alumínium oxid, ami szintén káros az egészségre. A bojler oldalán képződik nagy pamacsokban, aztán belehullik a bojler aljába. Kis krátereket hagyva maga után. Persze vízkő is található benne, azok a sárgásabb-barnásabb darabok.

Nyilvánvalóan ezt a hibát nem lehet helyrehozni, itt csak a bojler cseréje jelenthetett megoldást. Szerencsére egy másik használt és szintén elvarázsolt nevű („Latina Espresso”) gépben találtam egy megegyező méretű rézbojlert, amit egy az egyben átépítettem ide. Minden furat és menet stimmelt hozzá. Még sok meló van vele, de most így néz ki belül, már működik szépen, reggelente ezzel csapolok:

Euromax President

Az Euromax President belső fotója a frissen beépített rézbojlerrel

 

Ez a rézbojler tíz évvel idősebb, mint az Euromax-ban található alu bojler, mégis patent állapotban van.

Néhány gondolatom még a Gaggia tapasztalataimról, ami a témához kapcsolódik. Azt vettem észre, hogy minél régebbi egy Gaggia, annál ritkábban fordul elő vele, hogy a bojler fala „megadja magát”. Ugyanannak a modellnek a régebbi változataiban ritkábban láttam brutális hibákat. Gondolok itt arra, hogy egy régi Gaggia Classic és egy újabb modell közül (alubojleresekről beszélünk) könnyen lehet, hogy a régebbi bojlere tovább bírja majd. Baby Primo-ból eddig háromhoz volt szerencsém, mindhárom bojlere mentes volt ettől a hibától. EVO-ból is szétszedtem párat, ezek pedig mind kritikán alul néztek ki belül. A jelenség tehát valamelyest anyagfüggő is. Talán ezért azt is kijelenthetem, hogy régebbi Gaggia gépek tulajdonosai nyugodtabbak lehetnek, sőt a szememben pont ezért egy régebbi Gaggia gép értéke akár magasabb is lehet, mint egy viszonylag fiatalé. Az évek során változott a felhasznált alu minősége? Ma már köztudottan nagy az újrahasznosítás mértéke. (Sörösdobozok, alufelnik stb újrahasznosítása.) Azt nem tudom, hogy ez érinti-e az alubojler gyártósorokat, de nem tartom kizártnak. Ami pedig újabb aggályokat vethet fel: vajon mennyire tiszta a bojlerhez használt alu? És még milyen anyagok találhatóak esetleg meg benne?

Felújítás ötletek

Mi a teendő, ha egy alubojleres gépet kell felújítani és a fenti fotókhoz hasonlóan el van korrodálódva a belseje? Ilyenkor nem használhatok erős vegyszereket, mert kárt tenne az aluban. Leginkább egy Dremelt használok a belső tisztításra egy puhább kefével. Volt már erről fotó itt a blogon. Tökéletesen fémtisztára ki lehet vele pucolni, valami ilyet kell elképzelni (jól láthatóak a korrózióból fakadó gödröcskék):

felujított gaggia bojler

 

Szép fényesre fel lehet polírozni belül, minden vízkövet és oxidot el lehet távolítani. Ez elsőre oké, de hamar rájötem arra, hogy itt nem fejeződik be a művelet. Ebben az állapotban az alu nem stabil. Ha ilyenkor bevizezitek és félreteszitek, másnapra kivirágzik. Fehér kis pamacsok jelennek meg rajta. Erre akkor jöttem rá, mikor az első így összeszerelt gépet pár nap múlva szét kellett szednem a tömítés hibája miatt. Nagy megelepésre, mikor szétnyitottam a bojlert, eléggé ótvar állapotok fogadtak belül, mintha penész lett volna benne. Ezt elkerülendő a bojlert ebben az állapotban egy gyengébb vízkőoldós oldatba szoktam meríteni egy rövid ideig (5-10 perc). Ettől ugyan megmattul, kap egy bársonyos szürke színt, viszont sokkal ellenállóbbá válik és így már nem hajlamos a “kivirágzásra”.

 

Végszó

A Gaggia gépekről eléggé sötét képet festettem a fenti cikkben. Védelmükben szeretném elmondani, hogy a mai napig az egyik legjobb háztartási presszógépeknek tartom a Classic-ot és a Baby-t. Nagyon kevés háztartási presszógép rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amikkel a Gaggia-k. 58mm-es (vendéglátói szabvány) kar, háromjáratú szelep, magas fűtőteljesítmény, beállítható OPV stb. Csak nagyon kevés presszógép éri el ezt a műszaki színvonalat és azok is sokkal magasabb áron kínálják ugyanezt. És persze gyönyörűek…

gaggia-classic-segafredo

 

Ezek miatt továbbra is kiváló vételnek tartom ezeket a gépeket, csak a bojler koncepciójukkal nem tudok azonosulni. Ennek ellenére magam is rendelkezem otthon egy ősrégi Gaggia Baby Primo-val, ami szerintem egy rohadt jó gép (ha nem a legjobb) de csak ritkán használom, leginkább dísz.

A legújabb Classic-nál már elhagyták az alumínium bojlert, lett helyette egy rozsdamentes acél lemezből préselt változat.

gaggia classic 2015 steel boiler

AZ új Gaggia Classic acél bojler

Megvizsgálni ezt az új koncepciót csak fotókról tudom, egyelőre nem volt szerencsém kipróbálni. De nagyon az a gyanúm, hogy itt egy rettentő prózai okról van szó: az új bojler gyártási költsége alacsonyabb, mint az alumíniumé volt. Ettől még lehet jó, a puding próbája az evés, szívesen tennék egy próbát vele. Addig véleményt alkotni róla nem lenne korrekt. Egy előnye biztosan van: nem alumínium.

Remélem, sikerült érzékeltetnem a bennem kialakult „alu-para”, negatív hozzáállásom okait. Inkább legyen valamivel magasabb a bekerülési költség és válasszatok rézbelsős gépet. A bejegyzés alján hozzá lehet szólni a cikkhez. Kíváncsi lennék a véleményetekre. Ez is csak egy összeesküvés-elmélet? Mit gondoltok?

11 hozzászólás

Hozzászólás hozzáadása
  1. én, személy szerint nem parázok 🙂
    újonnan vásárolt Gaggia Classic (2007es gyártmány, ha minden igaz, tehát alubojleres!) végig lágy vízzel volt használva!
    szóval éppen ezért kicsit árnyalnám a képet, h én miért jutottam erre a végkövetkeztetésre:

    Igen, sokan félnek az Al-bojlertől és termoblokktól, van “alumínium-para”:-)))

    Korábban említettem, hogy egy kollegám részletes vizsgálatokat készített arról, hogy mennyire veszélyesek (?) az aluminium-edények ill. a háztartásban használt aluminiumból készült konyhai/vendéglátóipari gépek, eszközök.

    A dolgok érdekessége, hogy ugyanazon intézet svájci bázisán (Institute of Toxicology, Swiss Federal Institute of Technology, University of Zürich) korábban is végeztek nagyon alapos kísérleteket, többek közt a TurMix presszógép aluminium-thermoblokkját is vizsgálták 1991-ben. Most, legutóbb is a módszer GFAAS volt (Grafitrohr-Atomabsortionsspektroskopie), egyik legpontosabb eredményeket adja.
    Alaposan körüljártam, az Alzheimer-kórt senki eddig nem tudta igazolni Al-összefüggésben, de aki fél, azoknak is jöjjenek a laboratoriumi tények, arányok.

    Nem akarlak fárasztani titeket, 30 sűrűn “gépelt” oldal van a laboreredményekből, a “konklúziót” írnám le csak:

    – mindenki teljesen nyugodt lehet, akinek alubojleres vagy aluminium thermoblokkos gépe van.
    – tény: az aluminium bizonyos élelmiszerek készítése közben “kioldódik”, de a mennyiség nem mindegy. Furcsa, hogy pl.
    ha paradicsomot (savas!) főzünk aluminiumedényben, 65 perc után 10-17 mg/kg Al kerül az élelmiszerbe,
    ha kevés citromléval ízesített tea áll “camping” aluminiumpohárban (kiránduláshoz használják) 5 nap után 7 mg/liter lesz a tea Al tartalma;
    ha vizet főzünk Al edényben, 30 perc főzés után a víz Al tartalma 2,6 mg/liter lesz;
    …és lehetne még sorolni.

    AMI A LÉNYEG (esetünkben):
    a presszógéppel készített kávé Al-tartalma KEVESEBB (szinte alig, vagy nem is mérhető), mint az azzal készített csapvíz alapjában meglévő aluminium-tartalma.
    Ennek oka az, hogy a kávépogácsa szűrőként működik. Többen vizsgálták ezt (1991-ben, majd 1995-ben is), később szándékosan emelt nehézfém-tartalmú vízzel készítették a kávét, és az eredmény szintén ezt igazolta: a KÁVÉPOGÁCSA EGYFAJTA BIOLÓGIAI SZŰRŐKÉNT MŰKÖDIK.
    TEHÁT: ha van, lenne is Al-kioldódás a thermoblokkban vagy boilerban, az nem lépi át az eü.-i határértéket, de a csészében gyakorlatilag már nincs alumínium!!!

    Szite végső konklúzió: Tehát a csapvíz, amellyel főzzük a kávét, minden esetben több alumíniumot tartalmaz, mint a kész kávé a csészében!

    Jó kérdés, hogy “önmagában” mégis mekkora az Al-kioldódás egy bojlerből vagy thermoblokkból. Nos, ha áll benne a víz, akkor egy fűtési ciklus után rendszeresen 1,1-1,7 mg/l az Al-tartalom, DE ha nem áll benne a víz, hanem csak átfut rajta (gyakorlatilag a csészemelegítés és karmelegítés miatt ez a valós helyzet), a víz Al-tartalma nem emelkedik, ugyanannyi marad, mint a használt csapvíz Al-tartlma.

    Még egy érdekes dolog: a tea (fekete tea) önmagában is rengeteg Al-ot tatalmaz, maga a (termesztett, “természetes”) tea növény, tealevél ugyanis felhalmozza a levelekben a földből kioldott Al-ot: tehát ha fekete teával/teát “főzünk”, akkor már forrázás esetén is nagydózisú Al-ot veszünk magunkhoz akkor is, ha porcelán vagy “jénai”-edényben készítjük a teát. De érdekes módon azt senki nem állítja, hogy fekete-tea ivás miatt kapott volna valaha is valaki Alzheimer kórt, pedig…!

    Akit érdekel, olvassa el a “referencia”-vizsgálatot, tkp. ezeket a laborkísérleteket ismételte meg a kolléga is: Contribution of aluminium from packaging materials and cooking utensils to the daily aluminium intake http://www.springerlink.com/content/x7711324350576m0/

    Aki figyelmesen elolvasse akár ezt a summázást is, az is belátja, hogy semmi alapja nincs a presszófőzők esetében az aluminium-frásznak!!! Egyébk. a legtöbb alumíniumot a tea, a csokoládé, a só (!), a gabonadesszertek tartalmazzák…

    Ha valakinek van konkrét kérdése, válaszolok, nem akarlak itt fárasztani titeket ezzel:-)), de szerintem érdekes a téma, mert nagyon-nagyon sok (sőt, a legtöbb) háztartási presszógépnek van aluminium bojlerja ill. thermoblokkja, a Gaggiáktól kezdve a Saecokon át, ill. nekem is TurMix-om van:-)) A háztartási Gaggiák közül is csak a legújabbak, a Gaggia Espresso Pure-ok vannak acélbojlerrel ellátva, sok működik becsületesen, korrózió nélkül Al bojlerrel is. Tény, hogy volt egy széria, amiben az ismert fémek közötti korrózió (réz-alu) szétmarta a kazánt…

    Üdv: András (andrew7 – Kávéológia, #28714, 2008.07.21.)

    persze a boljler-alu tisztaságának kérdését ez már nem befolyásolja…

    1. Szia Miki,
      köszönöm Neked és Andrásnak a kimerítő és megnyugtató választ.

  2. Felvégi Richárd

    Üdv!

    Szuper írás, sokat tanultam belőle!

    Három kérdésem lenne Gaggia Classic géppel kapcsolatban.
    Az egyik, hogy melyik gép nevezhető réginek?

    Nekem egy arany GC-m van, már használtan vettem, egy hobbi kávéstól, ugyanúgy 1 max 2 presszót csapolt naponta, mint én. Eddig egyszer vetemedtem arra, hogy szétszedjem, bojlert megnézzem. A fenti képek alapján elmondhatom, hogy láttam egy-két hasonlóságot a fenti képekkel, de óriási virágzást a bojlerben nem fedeztem fel. Valószínűleg újra szét fogom szedni és a Dremeles módszerel kezelésbe veszem majd.

    A másik kérdésem az, hogy (más GC-t még nem hallottam) normális dolog, hogy csapoláskor elég hangos, csattogó hangot ad, rezonál? Gondolom a pumpa csinálja. Lehet ezzel valamit kezdeni?

    Az utolsó a vízterítőjével kapcsolatos.
    Ahogy a fenti képen is, nálam is a középső csavar két oldalán lévő egyik luk oldalfala annyira elvékonyodott, hogy tulképp nincs is. Ez befolyásol valamit, megérett már a cserére?

    Köszönöm

    1. Üdv, az első kérdésre nem tudok pontos választ adni sajnos, de szerintem a gold GC-k elég régiek. Az, hogy milyen hangos, relatív, így egy üzeneten keresztül semmiképp nem tudom megítélni. De pl a Covim Nemox cikkben egy új pumpát cseréltem egy szintén vadiúj ULKA-ra és ez után fele akkora hangja se lett. Érdemes azt is megnézni, hogy a mi zörög, nem ér-e hozzá a pumpa semmihez? Ha nem és hangosnak ítéled, egy új ULKA-val lehet érdemes egy próbát tenni. Ulka EX5-öt szoktam beépíteni. Hát igen, gondolom szétmállott a vízterítő blokk, szerintem ne gondolkozz, hanem cseréld. Lehet ilyenből réz változatot is kapni. Drágább ugyan, de nem alu és ezért biztos egyben marad.

      1. Felvégi Richárd

        Köszönöm, utána érdeklődöm a réz vízterítőnek.
        Egyébként létezik ennek a fajta GC-nak az alu bojlerével kompatibilis réz bojler?

        1. Nem tudok róla, hogy lenne ilyen.

  3. Üdv!

    Ezen okok miatt amit a cikk tárgyal szeretnék váltani a 3,5 éves régi Gaggia Classic-ról egy rézkazános gépre és 3 lehetséges jelöltem lenne:
    Lelit Gilda/Glenda
    Ascaso steel uno professional
    Rancilio Silvia
    de ez utóbbi fej-kazán eltolás miatt nem annyira tetszik. Tudom két utóbbi modellben nincs PID míg az elsőben van de ez nem jelentene gondot mert utólag bele tudod tenni. Most igazán a lefőzött ital minősége a gépek minősége, tartóssága és alkatrész utánpótlása lehet inkább lényeges. Mivel egyik gépet sem próbáltam így Tőled kérdezném, hogy van e tapasztalat ezen gépekkel illetve Te melyiket ajánlanád inkább?

    Köszi a választ!

    1. Szia, magam részéről felvenném a lista élére a Magister ES30-at. Az után én a Rancilio-t választanám, aztán a Lelit-et. Ranciliokkal is nagyon jók a tapasztalataim, én szerettem az enyémet, hülyeség volt eladni anno. Az Ascaso emlékeim szerint nem rézbojleres. (Alu talán, vagy acél, de nem néztem utána, sorry.)

      1. Az Ascaso 325ml-es rézkazánnal rendelkezik. A Magister az nekem is tetszene csak 195000 Ft az ES30 a Danettinél.

        Üdv.

  4. Bathó Orsolya

    Kedves Károly,

    Elnézést, hozzászólásom nem kimondottan a cikkhez szól.
    Nekünk egy Faema Family 2000es évek környékén vásárolt gépünk van. Az is alumínium bojleres, de a bojler csavar tartó részénél elrepedt. A gépet szeretnénk továbbra is használni, mert nagyon szeretjük. Esetleg abba rezbojlert lehet rakni? Es ha igen, tudna segíteni, hogy hol tudunk rendelni? Nagyon köszönöm a segítséget.

    1. Kedves Orsolya, nem tudok abban segíteni, hogy rendelhető-e valahol hozzá réz bojler, kicsi erre az esély. De az alumínium jó hatásfokkal hegeszthető, talán így a bojler is javítható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

✉️ KAPCSOLAT  🔒 ADATVÉDELEM  🌎 OLDALTÉRKÉP  facebook